Seres István: A Károlyi-huszárezred hadkiegészítése a Tiszántúlon Szegedinác Péró felkelése idején - Chronica Bekesiensis 3. (Békéscsaba, 2010)
Függelék
lakosoknak lenni. Magokat mondották kurucoknak, másként őket nem verték, hanem minden jószágitúl megfosztották, öt vagy hatezer forintját is elvették, lovaikat és lóra való szerszámjaikat elszedték, az örmént mindezekről megkövetvén a’ lovaikat egész ménesestül elhajtották, és a jóra valókat kiválogatták, az szállástól tizenkét paripáját szeme láttára elvitték, kivált a’ fegyveren kapkodtanak. Volt közöttök egy, a kit kapitánnak neveztenek és más tiszteknek is. Ex superabundant ezen levelemet az Úrnak262 vivő263 Menyhárt Dániel katona is oretenus fogja declárálni, minthogy jól hallotta azon kárvallott embereknek szájából, és hogy rajtok kévől más helységekben egynéhány ezrek még volnának, és hogy az helységeket is meglátogatják, mellyre való nézve mi tevő légyek, az Úrnak parancsolatját elvárom, és maradok Az Úrnak Mindenkori kész szóigája: Czanner Dávid Szentes, die 28. Április 1735. Hogy mindezek magam jelen létemben így voltának s referáltattanak, sőt több rosszabb dolgok hallattanak, az Úrnak, Kapitány Komám Uramnak alázatossan recognoscálom, confirmálom. Die Anno de ut Supra.264 Alázatos szóigája: Gálos Mihály mp. P. S. Lovász István Uram csikóssá is akoriban két elszökött csikót keresvén az túri ménesenn, annak is lovát minden szerszámostul elvették. Ezeket bizonyoson hozták a megfosztott kereskedők, s. v. egy ingben, lábravalóban voltak Szentesen, és ott vettek magoknak posztót öltezetre. Macskásy Farkas Kapitány mp.265 262 Macskásy Farkasnak. 263 Utólag kihúzva: ír ám. 264 A fenti évben és napon. 265 Az egész levél - Gálos Mihály igazoló soraival és az utóirattal együtt - egy kéz (a másolóé!) írása, az utolsó bekezdést viszont Macskásy kapitány saját kezűleg vezette rá - S. I. 111