Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
II. A honfoglalás korától az újratelepítésig
Halói és pusztulás uagy sem? A csabai lahosoh sorsa a löröh-horban nnak megítélése kettős, hogy milyen is volt a csabai élet a török időkben. Egyrészről vannak olyan tényezők, melyek egy pusztuló világ képeit vetítik elénk: az Ábrahámffy-kastély pusztulásával a lakosság elveszíti elsődleges védelmi vonalát, míg magának a földesúri családnak a területről való elmenekülésével az egykori védelmező személyét is. Másrészről az Oszmán Birodalom viszonylagos vallásszabadsága védelmet biztosított a helyi református lakosság számára. A kettős, sőt hármas adóztatás terhe hatalmas anyagi megpróbáltatásokat jelentett, ám az adószedők elől mindig alkalmas helyet biztosított az elbújásra az ekkor még kiterjedt és sűrű nádas-mocsaras vízi világ. Azt, hogy a 17. században, tehát a török kiűzését megelőzően még beszélhetünk továbbélő helyi lakosságról, igazolni látszik a kutak megléte is. A változást a felszabadító harcok jelentették. A tizenöt éves háború (1593-1605) forgatagai, az országot végigdúló zsoldosok, mind Habsburg mind török seregek óriási pusztulást vittek véghez már pusztán a táplálékforrásokban is, ami éhezésekhez és az így legyengült szervezetek révén járványos megbetegedésekhez vezethettek. A felszabadulás (1695) okozta „sokkból" felocsúdó lakosokat a gyulai várba telepített szerb sereg dúlása (1703) majd a Rákóczi szabadságharc (1703-1711) fosztogatói gyötörték el annyira, hogy szükségessé vált a terület újbóli benépesítése. Nagy Balázs 64
