Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

V. A második világháborútól a rendszerváltásig

A mosodih uilágháború áldozatai I rtl 111 március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot, ami megpecsételte a zsidó­nak tekintett emberek sorsát is. Békéscsabán is a kijelölt házakba telepítették őket, majd júniusban a vasút közelé­ben lévő Dohánybeváltó telepre zsúfolták össze a később deportált lakosokat. Összesen mintegy háromezer személyt hurcoltak el Bé­késcsabáról, köztük 2200 helybeli lakost. Az első transz­port Ausztriába indult, a többieket Auschwitzba szállí­tották. A Tevan család több tagja is életét vesztette. Az elhurcoltak közül a háborút követően csak 182 fő tért haza. A túlélők között volt Jankay Tibor felesége is. A fes­tőművészt a nagyváradi gettóból tuszkolták fel egy ha­lálvonatra, de sikerült megszöknie. Hónapokkal koráb­ban, 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetsége­sek oldalára, így a front már szeptemberben elérte Békés megyét, illetve rajtunk keresztül az ország mai területét. A katonai szempontból felértékelődött csabai pályaudvar célponttá vált. Az 1944. szeptember 21-i amerikai bom­bázásnak 96 áldozata volt. Több besorozott katona is éle­tét vesztette, de a fronton és a hadifogolytáborokban el­hunytak pontos száma nem ismert. A bevonuló szovjet csapatok több német nevű csabai lakost hurcoltak el, kö­zülük sem tudott mindenki hazajutni. Az áldozatok előtt tiszteleg a Szabadság téren elhelyezett emlékmű, mögöt­te a német lágerekben, a fronton és a bombázások során elhunyt csabaiak nevei olvashatók. Dr. Szenográdi Péter 520

Next

/
Thumbnails
Contents