Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
IV. Az 1848–49-es szabadságharctól a második világháborúig
Bflndihű-fa Békéscsaba kül- és belterületén keresztül folyó Élővízcsatorna páratlan természeti érték, melynek növényvilága igen változatos. A Sikonyi dűlőúton, a csatorna gátja mellett haladva öreg fehérnyárfákkal is találkozhatunk. A várostól körülbelül 3 kilométerre Békés irányába terebélyesedik a környék egyik leghatalmasabb, védett fehérnyárfája, a Bandika-fa is. Az Élővíz-csatorna jobb partján található, 160-200 éves famatuzsálem törzsének kerülete meghaladja az 550 centimétert. Nevének eredetéről több történet is fennmaradt. Az egyik szerint a megyében gazdálkodó, számos birtokkal és kastéllyal rendelkező Wenckheim család egyik sarjáról kapta. Wenckheim András, azaz Bandika még gyermekként felmászott rá, megpróbálta bevésni nevét annak kérgébe, ám leszakadt alatta az ág, s lezuhant a faóriásról. Bár az esést szerencsésen túlélte, hátralévő életét mozgáskorlátozottként töltötte. A békéscsabai Kliment család tájékoztatása alapján azonban a fa Kliment Z. Bandika nevét őrzi, aki társaival együtt előszeretettel időzött alatta. A téglavető kubikgödrökön korcsolyázó 17 éves fiú alatt beszakadt a jég, tüdőgyulladást kapott, majd 1923 augusztusában tüdővészben elhunyt. Egykori társai az ő emlékére nevezték el szeretett játszóhelyüket. Az idő által megtépázott fa hajdanán a tanyasi emberek kedvelt megálló- és találkozóhelye volt, majd később kommunista összejöveteleknek biztosított helyet. Ezt a fa alatt található, egykor vörös csillagot viselő, mára megkopott obe- liszk is jelzi. Manapság a Bandika-fa egy helyi látványosság, ahova a környékbeliek még mindig ellátogatnak. A fa továbbra is árnyékot nyújt a megfáradt vándoroknak... Salamon Edina 424
