Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

Jgézés, megétetés, szemmeluerés, átoh. A néphit boszorkánya

csabaiak még a 19. század elején is ismertek történeteket a foggal született gyermekből lett garabonciásról, a kutakban, folyókban élő veres sipkás manóról (topanyec), a bűvös erejű tojásból kikelő lidérccsir- kéről (zmok), a lidércfényként (szvetló) megjelenő természetfeletti lényekről, a kísértetekről (mátoha).

A szlovák hitvilág boszorkánya, amit bozsorka, sztriga néven ismernek, egyesíti egy élő személy és egy természetfeletti lény vonásait. A 18. századi boszorkányperek szerint a boszorkányok mindig konkrét, élő személyek, főként asszonyok voltak, akikről azt feltételezték, hogy emberfeletti képességekkel rendelkeznek. Cselekedhettek hasznos dolgokat, például elűzhették a betegségeket mágikus eljárásokkal, ráolvasásokkal, visszavarázsolhattak rontásokat, de lehettek betegségek előidézői, rontások okozói. Ártó tevékenységük az alábbiakra irányult: a kisgyermek megrontása, elcserélése, szerelmi varázslás a szeretett személy megszerzése illetve két személy egymástól való elidegenítése céljából, a tejhaszon elvétele a tehén megrontása által, különböző okok miatt, főként bosszúból történő kártétel emberben és állatban (igézés, megkötés, megétetés, átok, megnyomás, meglovaglás, szemmelverés, lábnyom felszedése, stb.)

A néphit szerint a boszorkányok leginkább emberi, de gyakorta állati (béka, macska, kutya, ló) vagy forgószél alakban jelennek meg. Fejkendőt viselnek, és oldalazva mennek be a templomba, mert másként a fejükön lévő szarvaktól nem férnének be. Naponta éjfélkor gyülekeznek a keresztútnál, seprűn és piszkafán közlekednek, tu216