Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig
A csabai sörház G aál Károly jegyző volt az utolsó, akit az 1831. évi kolerajárvány emlékét is őrző evangélikus temetőben temettek el. Ekkor 1841-et írtak, és három évvel később, a lelkészek tiltakozása ellenére, kezdetét vette a temető felszámolása, helyén egy sétakert kialakításával. A területet 1860-ban, a „legnagyobb magyar” halála után nevezték el Széchenyi ligetnek. A parkosítás előzményét egy község által elfogadott ajánlat jelentette. Berger Izsák a „korcsmáltatási" és vásári jog átengedése fejében sörház építését ígérte, továbbá fürdőt és sétakert kialakítását. Az ajánlat még az ital mennyiségére is kitért; egy főzésre hetven akó sört ígért. Egy akón legalább ötven litert értettek. Az ígéret teljesült, és a sörfőzdében egy német mester készítette a „sert”. A sörház mellé „szeszgyár” is települt, azaz pálinkafőzde. Úgy tűnik, hogy eleink a pálinkát tekintették „szesznek”, igaz a ligeti tömény csak harminc fokos volt. A sorházhoz pince, istálló és kerti vendéglő is tartozott, ahol időnként cigány muzsikusok, máskor pedig vendégszínészek szórakoztatták a közönséget. Az eredeti ajánlatban gőzfürdő is szerepelt, ez 1861-ben készült el. Az egyik szobában volt gőz tusokkal, egy másikban két nagy kerek fakád, és még egy harmadik helyiségben egy külön kádfürdő. A népszerű liget csatorna felőli részén 1865-ben egy újabb kocsmát nyitottak. Ez utóbbi szomszédságában épült 1896-ban a kerti pavilon. A sörházat a két időpont között, 1888-ban elvitte az árvíz. Dr. Szenográdi Péter 202
