Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)
III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig
Az első téglaégető Csabán A népi építészetre jellemző, hogy mindig a helyben található alapanyagokból épít, legyen szó akár vert- vagy vályogfalakról, akár a tetőfedéshez használt, helyben megtermett nádról. 1840-ben Csabán - a templomok kivételével - a legtöbb ház és középület ekképpen épült. Azonban nyilvánvaló volt, hogy a nagyobb, polgá- . rosultabb épületek falazatát már téglából kell elkészíteni, tetőzetét pedig cseréppel kell lefedni. Mindezek előállításához kiváló minőségű agyagot tudott biztosítani a város. Az első téglaégető mester, akit a város felfogadott, Kollarovszki Máté volt 1840-ben. A téglákat kemencében égette ki úgy, hogy a kemencét betapasztotta és földdel hányta be. Ezer darab téglát négy pengő forintért készített el, és tízezer után három véka búzát is kapott. A téglaégetés nemcsak a város építészetére volt nagy hatással, de a téglajárdák megépítésével nagyban hozzájárult a közlekedés fejlődéséhez, így elmondható, hogy a téglaégetés egyszerre volt az iparosodás, a városiasodás, és az infrastrukturális fejlődés katalizátora. Városunk környékén a téglaégetés azonban nem ekkor jelent meg először, régészeti leletek szerint már a középkori Csaba falu mellett is égettek téglát. A Békéscsaba és Mezőmegyer között fekvő 78-as számú lelőhelyen egy 6,5x4,5 méter alapterületű, négy tűzteres téglaégető kemencét tártak fel a régészek. A feltárás során talált cserépmaradványok alapján megállapítható, hogy a kemencét a 14. és a 16. század között használta a lakosság. Kovács Gergely 200
