Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

III. Az újratelepítéstől az 1848–49-es szabadságharcig

Tobbógyoh cs zscllcrch

O

abán hosszú ideig szinte csak földműves és állattartó emberek éltek, ezen belül telkes jobbágyok és (házas vagy házatlan) zsellérek. A fogalomhasználat sokáig nem volt következetes, de eleinte a „telkesek” aránya lényegesen meghaladta a zsellérekét. A lakosság pontos kategorizálása Mária Terézia úrbér (1767] rendezéséig nehéz feladat. 1772-ben kezdték a földeket telkekre osztani, a szolgáltatásokat pontosítani. Csabán a földek jó minősége miatt az egész telek kiterjedését 34 kisholdban és 22 kaszás rétben határozták meg. A telekhez igazított szolgáltatások az országos viszonyoknak megfelelően alakultak. Helyi sajátosság volt azonban, hogy a földesúr a fonás helyett a kenderből és lenből is a kilencedet kérte. Az egész teleknél kisebb földet használók terhei arányosan csökkentek. Csaba 1773- ban már a megye legnépesebb települése volt, a döntő többség paraszt, elsősorban „telkes jobbágy". Számuk az 1787-ben zárult népszámlálás idején már meghaladta az ezer főt, tizedük egy egész teleknél is nagyobb földet használt, igaz közel harmaduknak csak egy negyed telek jutott. Ugyanakkor a zsellérek száma ennél kevesebb volt, arányuk azonban fokozatosan nőtt. 1804-ben a 12577 lakosból a felnőtt adózók száma 2959 fő volt, ebből paraszt foglalkozású 2937. Ez utóbbi családfők körében már a zsellérek voltak többségben (57,75 százalék), többségük házatlan volt. A zsellérek aránya meghaladta az országos átlagot, de Békés megye egészéhez képest jóval alacsonyabb volt.

Dr. Szenográdi Péter

156