Ando György - Kutyej Pál Gábor (szerk.): Csabensis. Békéscsaba 300 - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 5./42. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2018)

I. Az őskortól a honfoglalás koráig

//

Oshori megtelepedőn Béhéscsabo hörngéhén

A jégkor végi felmelegedés hatására megváltozott a környezet, növény- és állatfajok tűntek el és fel. Az első biztosan emberi megtelepedés nyomai az újkőkorból (neolitikum) mutathatók ki (Kr. e. 6300/6000 k. - Kr.e. 4500/4400 k.]. Az első újkőkori megtelepedők az Észak- Balkánról érkezhettek környékünkre. A települések főként a folyók menti, árvizektől védett, magasabb térszíneken helyezkedtek el. Ekkoriban a temető nem különült el a településektől, ez majd csak a rézkorban (Kr. e. 4500/4400 k. - Kr. e. 2800 k.] történt meg. A rézkorban nemcsak a réz szélesebb körben történő használata figyelhető meg, hanem ebből az időszakból származnak a legelső aranyleletek is.

Ebből a két időszakból csak néhány lelőhelyet ismerünk Békéscsaba környékéről - Gerláról és Gyuláról -, a belterületi részről sajnos egyet sem.

Lényegesebben több lelőhelyet ismerünk a rézkort követő bronzkor (Kr. e. 2800 k. - Kr. e. 900/800 k.) időszakából. A korszak elején és közepén szintén főként a folyóvizek mentén találjuk az egykori településeket, azonban a korszak végén az addig lakatlan, folyóvizektől távolabb lévő területek is egyre jobban benépesültek. Békéscsaba belterületéről ebből az időszakból már több lelőhelyet is ismerünk, mint például a Deák utcai és a Szarvasi úti.

Az ember környezet átalakító tevékenysége már az újkőkorban megkezdődött, azonban a természet még tudott regenerálódni. Visszafordíthatatlan változást a fémkorszakok (főképp a bronzkor] okoztak, ekkoriban kezdett olyanná alakulni a táj, amilyennek ma is ismerjük.

Dr. Bácsmegi Gábor