Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1867 Munkácsy utolsó képe a szemléletformáló párizsi utazás előtt
1867 Munkácsy utolsó képe a szemléletformáló párizsi utazás előtt Női arckép (1867; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) E kép megfestésének évében, 1867-ben Munkácsy túl van a bécsi (1865) és a müncheni (1866) festészeti akadémiára való beiratkozáson. A Női arckép még a nagy hatással és jelentékeny következményekkel bíró, báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter állami ösztöndíjából finanszírozott, a Párizsi Világkiállítás megtekintését célzó utazás előtt készülhetett. Bár az éles körvonalak és a festésmód keménysége már eltűnik, a tekintet lágy, de az érzés- és gondolatközlő kifejezés megragadására még várni kell. Igaz, nem sokat, csupán egy évet, amikor megfesti - már Düsseldorfban - az évtizedekig lappangó, mára előkerült Ásító inast. És mi történik a festővel még ez idő tájt? Munkácsy 1868-ban így fogalmaz egy unokanővéreinek írt levelében: „Én azt tapasztalom magamon, hogy hazámon kívül nem tudnék megtelepedni, nem tudom, gyengeség ez? Ha nem úgy van, alig várom, hogy tanulmányaimat befejezhessem, s azután ismét otthon lehessek, mert bizony csak igaz az, hogy mindenütt jó, de mégis jobb otthon.”' Körülményei és a feltáruló lehetőségek (házasságát és a művei iránt való lelkes érdeklődést kell ezen értenünk) viszont olyannyira megváltoztatják életét, hogy a hazatérésről kényszerűen lemond. Boros Judit szerint: „Munkácsy ekkor érezte meg, mit jelent sok pénzt keresve élni »a művészet Mekkájában« (...) Természetesen az első párizsi évben még meggondolhatta volna magát, és ha Cécile Papier de Marches valamilyen tekintetben meghatározó szerepet játszott Munkácsy pályájának alakulásában, akkor csakis ebben: a köztük szövődő viszony, amely bizonyos jelek szerint már 1872 nyarán elkezdődött, eleve kizárta Munkácsy hazatérését.”1 2 A magyarországi művészeti élet akkori jellemzőinek ismeretében könnyen eldönthetjük, hogy az ország Munkácsy Franciaországban maradásával nyert vagy veszített egy híres festőt. 1 Farkas Zoltán (szerk.): Munkácsy Mihály válogatott levelei. Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1952. 46. p. 2 Boros ]udit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között. In: Gosztonyi Ferenc (szerk.): Munkácsy a nagyvilágban. Munkácsy Mihály művei külföldi és magyar magán- és közgyűjteményekben. Katalógus. Budapest, 2005. 43-44. p. ♦ Munkácsy Mihály: Női arckép (1867; Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria) ♦ Munkácsy festészeti világát, realista szemléletének megnyilvánulását és komponálási módját fedezhetjük fel Székely Bertalan és Gregus János egykori tanítványa, Fényes Adolf (Kecskemét, 1867. április 29 - Budapest, 1945. március 14.) korai munkáiban. Később Weimarban, majd a párizsi Julian Akadémián képezi magát, míg végül hazatér, és Benczúr Gyula mesteriskolájában kezd dolgozni. 1898-ban indította el az évek folyamán terjedelmes kritikai realista festményciklussá növekedett Szegény ember élete című sorozatát, amelyben bizonyos momentumokat megőrzött a zsánerfestészet anekdotázó jellegéből is. A művésztelep alapítójaként 1902-től minden nyarat Szolnokon tölt, amelynek hatására festészete jócskán megváltozik, figyelme a pleir air festés irányába fordul. Kompozíciói egyszerűsödnek, az általa alkalmazott szín- tartomány jóval világosabbá válik. 1908 után vallásos, szimbolikus témák felé fordul, művei között jócskán találunk romantikus hangvétellel festett táblákat is. UGYANEKKOR TÖRTÉNT ♦ Fényes Adolf: Falusi táj (évszám nélkül; Munkácsy Mihály Múzeum) ♦ MUNKÁCSY CAPRICCIO 38
