Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1885 Ízelítő az év terméséből
selyemparaván elé komponálva. A művet a festő hagyatéki árverésén egykori impresszáriója, Charles Sedelmeyer vásárolta meg. A kép ma egy magyarországi magángyűjtemény része. Szántás Colpachon / Dombos táj viharban (1885 körül; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA) A colpachi birtok, ahova a Munkácsy házaspár rendszeresen ellátogat, Cécile első férjéről száll az asszonyra. Ezen utazások alkalmával fest is a mester, elsősorban táj- és arcképeket. Rendszeresen vendégül látják barátaikat is. A Munkácsy tájfelfogásában jelentkező változást, a törekvést a nagyobb egységekben való fogalmazásra, jól példázza a Szántás Colpachon. A lendületesen és nem kevés nagyvonalúsággal vázolt tájlátvány vertikális tengelyét Munkácsy egy sűrű lombozatú fával jelzi, amely alá/elé (hasonló pontossággal középre) beilleszti azt a csoportot, amely a szántás műveletét sugallja a néző számára. (Munkácsyra egyébként nem jellemző, hogy kiemelkedő fontosságú képi momentumokat a felületre bármelyik irányból indított középtengelyre helyezzen.) És, hogy miért vélem helyénvalónak a „sugall” kifejezés használatát? Figyeljük meg a már említett csoportot, a férfi figurát, a két lovat és az azok mögé kötött ekét. A férfinek talán azért kell előrejönnie, mert a lovak nem akarnak haladni? Persze az is lehet, hogy már végzett a munkával és hazafelé indul, tehát csupán vezeti állatait. Ez viszont aligha valószínű, hisz a domb felületének egységes festése nem mutatja a szántás nyomát. Vagy esetleg csak áthaladóban van? Nem, ezek a feltételezések tévesek, a történést a férfi mozdulata magyarázza meg számunkra. A képen a szántás előkészítését látjuk, annak is valószínűleg azt a mozzanatát, amikor a parasztember a hajtószárat a szántáshoz megfelelő hosszúságúra állítja. Az ♦ Munkácsy Mihály: Merengő nő kutyával (1885 körül; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA) ♦ ...........................................................................................a gazdagsága a megfigyelésnek a részletekben és mily nagy festői szeretet a megoldásban! A megfigyelés minuciózus élességét föloldja a tónus leheletes lágysága, érzelmessége. A színek finoman követik a formát, az anyag minden változását s noha - amint az egyszerű világítás követeli - csupa lokálszín: gyönyörű tónusérzéke összefogja az egészet, még a nemesen megmunkált feketéket is a környező fehérekkel. Ezek akkor nálunk ismeretlen - és soha és sehol se gyakori értékek, noha az ez időben mindenható, de a jövő embereivel szembe nem szerencsés ítéletű kritikusunk, Keleti Gusztáv is elismeri » ügyességét«, csak éppen az ambícióját keveselli. Annál nagyobb a sikere Münchenben a fiatal művészek között, tekintélyét ez a kép alapítja meg. Bastien-Lepaget és Leiblt emlegetik, mint akiknek törekvéseivel azonosak az övéi és ha a francia mester nehezebb feladataival, egységességével, következetességével, Leibl pedig zord férfiasságával fölötte is áll, Hollósyban viszont több az ingenuitás, közvetlenség, érzelmesség, - hajtó ereje nem a szándékosság, hanem a lefestés naiv, ősi öröme.”1 1 Réti István: Hollósy Simon 1857-1918. In: Nyugat 11/11. 1908. In: http://www. mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/ magyar/nyugat/html/index.html?08655. htm&08654.htm
