Gyarmaty Gabriella: Munkácsy capriccio. A festő, a kortársak és a világ legnagyobb Munkácsy gyűjteménye - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 4./41. - „Ami csabai…” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2016)
1880 Reprezentatív szalonképek, a tradíció kötöttségétől mentes tájképek
fest jó tájképet, és ebbe illeszti bele a szerinte megfelelő alakot. Ezeket a figurákat részben a realista életképekről hívja mindennapi tevékenységük bemutatására a szabadba. Ezek az egyszerű emberek javarészben földművesek, akiknek feleségei, leányai mosnak - Munkácsy több, ezt a témát feldolgozó művén - folyóban, patakban vagy a legelőn felgyűlt sekély tófoltban. Vagy munka közben, vagy munkába/munkából menet ábrázolja őket. Más típusú, ember és tájlátvány problematikáját együttesen tárgyaló művein a figurákat saját társadalmi osztályából választja, ők a szalonképek természetbe kiránduló szereplői. Ritka kivételt jelent a Szénarakás című kép, amelyen mindkét társadalmi csoport egyszerre van jelen. Egy elegánsan öltözött hölgy sétája közben megáll a szénát fa gereblyékkel gyűjtő, és villával kocsira rakó csoport mellett. Egy, még a földön heverő puha szénakupacban két gyermek hancúrozik. Ők kihez tartoznak? Mindkettőjük öltözékén szerepel némi erős, élénkvörös rész (szalag a ruhaderékon, masni a hajban), amilyenre a parasztok gyermekeinek semmi szüksége nincs a mezei munka végzése közben. így biztosra vehető, hogy a hölggyel érkeztek. A néző kénytelen megosztani figyelmét a tájlátvány és az emberábrázolás között, e kettő együttesét - már témájából fakadóan is - nem kevés hagyománytisztelettel közelíti meg a Mosónők című képen. A kép jobb oldaláról induló lankák (vagy gátoldal lenne?) a felhősávon végigfutó tekintetet visszairányítják a kép emberszereplőire, a teljes figyelmükkel és fizikai erejükkel a mosásra koncentráló nőalakokra. Egyikük feláll, elfáradhatott a nehéz munkában, ami nem is csoda, hisz, ha a térdelőkhöz viszonyítjuk magasságát, láthatjuk, hogy még gyermek lehet. Egy, a jobbra ágakból összetákolt állványra teszik a már tiszta ruhát. Munkácsy Párizsban 1880 szeptemberében egy banki felszólítás kézhezvétele után ezt a felháborodott hangú levelet írta feleségének: „...tegnap ismét megkaptam leveledet a Credit Lyonnaistől, hogy fizessek 200 frankot - mi ez? Már annyit fizettem, hogy valósággal meg vagyok ijedve. Te azt mondtad, hogy nincsen semmi kifizetni való, hogy minden rendben van stb. És íme, itt vannak! A cipész 240 frankos számlával. Hitemre, ez bosszantó, bocsájtsd meg e kifejezést, de nem akarok minderre gondolni, mert rossz kedvbe esem. (...) Zárom levelem és menekülök, mert félek, hogy még mindég érkeznek számlák. Ég veled, drága Cilikéin cselekedj a legokosabban!"1 Két család a szalonban (1880: v. Pákb Imre gyűjteménye, USA) A Két család a szalonban a reprezentatív szalonképek egyike, és a Munkácsy által többször feldolgozott két család témájának, azaz emberi és állatcsalád (kutya) együttes szerepeltetésének újabb variációja. A kor szokása szerint már- már fullusztó bőséggel berendezett ebédlő finom szőnyegén lefetyelik fejecskéjüket az ebek, az egyik kicsi lemaradt, és most igyekszik a tányér felé. Hogy honnan, azt nem könnyű kitalálni, ugyanis az anya kék bársonyruhájának uszálya épp a feltételezhető útvonalon nyugszik. A gyermekek érdeklődve figyelik a jelenetet, az anya tekintete viszont számomra eldönthetetlen, hogy hová irányul. Testtartása 1 Farkas Zoltán (szerk.): Munkácsy Mihály válogatott levelei. Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1952. 116. p. azt sugallja, hogy figyelemmel kíséri a lejátszódó eseményt, de ha jobban megnézzük, inkább úgy tűnik, elmereng valamin. Az odafordulás mozdulatával jelenlétét igyekszik erősíteni, miközben csupán néhány réveteg pillanatot akar lopni magának. Híres szülöttét még ugyanebben az évben, 1880. november 4-én Munkács városa díszpolgárává választotta. A kitüntető oklevelet Nuszer |ános főpolgármester és Lehotay Zsigmond főjegyző látta el kézjegyével. ♦ Munkácsyné nagyestélyiben (1889: fotó: Paul Nadar, Párizs: Munkácsy Mihály Múzeum) ♦ MUNKÁCSY CAPRICCIO 100
