Medgyesi Pál: Honfoglalók a békési tájakon. Békés megye jelentősebb 10-11. századi sírleletei - A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 3. (40.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2015)

Dévaványa - Sima-sziget, Tálagyi átjáró

Munkácsy Mihály Múzeum, Békéscsaba | 2 0 1 5 sokkal több volt. A lovassírok a 10. századra utalnak. Bereczki Imre az általa gyűjtött leleteket, egy körte alakú kengyelt és egy csikózabla töredékét. 1970-ben a régészeti topográfiai felmérést végző régészeknek megmutatta, de nem adta át. 1973-ban lehetőség volt a gyűjteménye átnézésére, de már nem voltak mega kengyelek.90 A lovassírok alapján a temetkezések a honfoglalás korában indultak, és a Timár Frigyes által említett IV. István király (1163-1165) pénzek tanúsága szerint a 12. század második felében zárultak. Ennek a lelőhelynek a sorsa is mutatja, hogyan pusztulnak el sokszor még azok a lelőhelyek is, ame­lyeket ismerünk. Értékes, a múltunkra vonatkozó adatok vesznek el felelőtlenségből, anyagi haszonszerzésből, vagy egyszerűen tudatlanságból. Dévaványa Sima-sziget, Tálagyi átjáró A lelőhely a falutól keletre, a Tálagy-ér kiemelkedő K-i partján fekszik. Bereczki Imre helyi tanár és gyűjtő már 1960 körül őskori és szarmata kori leleteket gyűjtött itt. 1962-ben Korek József régész próbaásatást végzett a lelőhelyen, de csak őskori és szarmata kori leleteket talált. 1966-ban földkitermelés kezdődött a területen, és Bereczki Imre nyolc Ny-K-i tájolású, nyújtott csont­vázat bontott ki a bányagödör Ny-i szélén. Az első három sírt már szétrombolva találta, ezek egyikében egy karperec volt. A 4-7. sírt Bereczki Imre megmentette. Az 5. sírban kalcedon gyöngy került elő, a 7. sír melléklet nélküli volt. A 8. sírt a munkagép elpusztította. Jelentése szerint a mellékletek között két kiszélesedő végű, kerek átmetszetű rovátkolással díszített karperec, kalcedongyöngy és néhány S-végű hajkarika maradványa volt. A leletek Bereczki Imre gyűjteményébe kerültek. Bereczki Imre a Magyar Nemzeti Múzeumnak küldött jelenté­séhez helyszínrajzot is készített a területről. Bakay Kornél régész 1970-ben terepjárást végzett a lelőhelyen, de nem talált 10-11. századi leleteket.91 A leletek és a tájolás, valamint Bereczki Imre helyszínrajza alapján egy 10-11. századi temető K-i része pusztult el ezen a lelőhelyen. A honfoglaló magyarság viseletéről a régészeti leletek alapján egyre többet tudunk. A leletek által kibon­takozó kép szépen összevág az írott források adataival. A bokharai Dzsajhani feljegyzései Ibn Ruszta (930-as évek) és Gardizi (1050 körül) arab földrajzírók munkáiban maradtak fenn. A következőket írja a magyarokról: „Ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel kirakottak”.92 A régészeti leletanyag­ban is megjelenik nyomokban az egykori előkelők ruházata. A jelenlegi adatok szerint a Kárpát-medence 10- 11. századi leletanyagában 13 sírból összesen 20 szövetmaradványt sikerült azonosítani. A színeket, mintázatot nem tudjuk megfigyelni, mert a maradványok színezéke az oxigén hatására elbomlott. A selyemmaradvány leletek többsége a Dunától keletre került elő. Lenvászon maradványt 40 helyszínről ismerünk, négy esetben pedig a lenyomata maradt meg. Vannak finomabb és durvább szövésűek is. Nyilván az. előkelőbbek finomabb vászonból készült ruhákat viseltek, mint a szegényebbek.93 90 Ecsedy István-Kovács László-Maráz Borbála-Torma István: Magyarország régészeti topográfiája 6. Békés megye régészeti topográfiája IV/1. A Szeghalmi járás. Szerk.: Bakay Kornél-Torma István. Budapest, 1982. 49-50. 37-38., Juhász Irén: X-XI. századi temetkezések Békés megye északi területén. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. 1996. 163. 91 Ecsedy István-Kovács László-Maráz Borbála-Torma István: Magyarország régészeti topográfiája 6. Békés megye régészeti topográfiája IV/1. A Szeghalmi járás. Szerk.: Bakay Kornél-Torma István. Budapest, 1982. 49-50., Juhász Irén: X-XI. századi temetkezések Békés megye északi területén. A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 16. 1996. 163. 92 A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Sajtó alá rendezte: Györffy György. Budapest, 1975. 89. 93 A honfoglalók viselete. Magyar őstörténet I. Szerkesztette: Sudár Balázs-Petkes Zsolt. Budapest, 2014. 108-109. i

Next

/
Thumbnails
Contents