Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)
VI. Hétköznapok - 3. Pillanatfelvételek
77. Aktuális ének Békéscsabán a temetési szertartások egészen 1966-ig rendszerint a gyászháznál végeztettek. A szertartás kezdetekor a koporsót kivitték az udvarra, a körül helyezkedett el a család, a ház eresze alatt, s az udvaron szerte az ismerősök, a szomszédok, a többi gyászoló serege. A koporsóval szemben a temetkezési vállalkozó sátort állított fel a szolgálattevő lelkész és kántor számára. A szertartás végén, miközben a koporsót az udvarról a gyászkocsihoz vitték, a sátorból az utcára induló kántor rendszerint a Békéscsabai Evangélikus Énekeskönyv 302. sz. énekének első versét énekelte: „Már lemegyek az örömbe, Paradicsomnak kertjébe, A boldogultak helyébe”. Egy nagy temetés alkalmával az egybesereglett hatalmas sokaság miatt a sátor kiszorult a téglázott udvarról, és a veteményes kert zöldséges ágyasai között került felállításra. A szertartás végén a sátorból kilépve éppen a paradicsom-ágyason vágtunk keresztül, amikor felharsant a kántor éneke: „Már elmegyek az örömbe, Paradicsomnak kertjébe... ” Aktuális volt a szöveg. 3. Pillanatfelvételek A legsikerültebb fényképfelvételek úgy születnek, hogy a fotós a mit sem sejtő „alany” pillanatnyi helyzetét, villanásnyi mozdulatát, vagy arckifejezését kapja el. Ilyen pillanatfelvételek az alább következő történetek is, amelyek mind csabaiakról szólnak, vezetőkről és kisemberekről. Nem kapunk róluk részletes ismertetést, elemző jellemrajzot, hiszen életük egy-egy helyzetét, pillanatnyi magatartását, vagy elröppenő szavát rögzítik csupán a róluk szóló történetek, de ez is elegendő ahhoz, hogy eláruljon nekünk valamit abból, kik és milyen emberek voltak ők. 78. Az irigység netovábbja Kovács Ludroven gyógyszerésznek szép tanyája volt a csabai határban. Gazdag, de meglehetősen önző és irigy ember volt a gyógyszerész. Nyáron rendszerint ott üldögélt a Fiume-szálló előtt, s ha szárazság volt, Istenhez sóhajtozott:- „Istenkém, adj egy kis esőt! Istenkém, adj egy kis esőt!” Jött is az eső, olyan igazi „országos” gyönyörűségesen megázott a föld. Egyik barátja odatelepedve Kovács Ludrovenhez, kedveskedve mondja:- „No pajtás, örülsz ugye ennek a gyönyörű esőnek?” De az epésen mordult rá:- „Mi hasznom belőle, mikor máshol is esett?” Csak annak tudott volna örülni, ha senki másnak nem terem, egyedül csak őneki. C/3 69
