Dedinszky Gyula - Vidám Csaba: A Munkácsy Mihály Múzeum Évkönyve 1. (38.) - „Ami Csabai” múzeumi sorozat (Békéscsaba, 2013)
IX. Amivel a csabai nép szórakozott - d. Papok a nép száján
A cigány felmászott a parókia előtti eperfára, ahonnan láthat és hallhat mindent. Látja is a papot, amit beszélgetnek. Kérdi a pap: „Mi ez?”- „Ez az iskola!” - feleli a házvezetőnő. Majd ő kérdez: „Ez meg itt mi?”- „Ez egy iskolásfiú” - feleli a pap, majd hozzáteszi: - „Az iskolásfiú már mehet is az iskolába!” Abban a pillanatban felharsan az eperfán a cigány köszöntése:- „Jó reggelt kívánok! Enyém a tehén!”- „Miért volna a tiéd?” - így a pap. „Vagy nem abban állapodtunk meg, hogy aki reggel köszönti elsőnek a másikat, azé lesz a tehén, most pedig még csak este van.”- „Csakhogy, instálom, a fiúk reggel járnak iskolába!” - érvel a cigány. így aztán övé is maradt a tehén. 177. Még jó, hogy... Két hold búzája volt a papnak, kiment a piacra aratókat fogadni, de már csak egy cigány jutott neki.- „Nincs is marokszedőd!” - mondja a pap a cigánynak.- „Ne legyen ezzel gondja, majd én kerítek magamnak” - így a cigány —, és fölfogadott magának egy öregembert. A pap mindkettőjüket kivitte kocsiján a határba, élelmet is adott velük egy hétre valót. Azok azonban nem nagyon siettek munkához látni, előbb egy gunyhót építettek maguknak, s aztán a cigány így szólt az öregemberhez:- „Maga most főzzön valamit, én kissé lepihenek, s ha majd kész lesz az ebéd, keltsen fel, hogy ehessünk!” így is történt, és így ment ez nap, mint nap. Aludtak, főztek, ettek s ismét aludtak. Mikor elmúlt a hét, így szól a cigány az öreghez:- „Menjen be a tisztelendő úrhoz és hozzon élelmet, mert már elfogyott!” Az öreg megijedt.- „De mit fogok én ott mondani, ha megkérdezik, hogyan állunk az aratással?” Maga csak mondja azt, hogy szépen haladunk, mához egy hétre, szombaton délután jöhet értünk a kocsi, addigra készen leszünk. A következő szombaton már korán reggel hazaindult a cigány és az öreg, előbb azonban egy zsákot megraktak kővel, cseréppel. Mikor az úton szemközt találkoztak a kocsival, neki estek a kocsisnak:- „Hol késel ennyi ideig? Lám, milyen nagyon elfáradtunk!” A parókián aztán a papnak is szemrehányást tesznek:- „Miért küldte oly későn értük a kocsit, egészen kimerültünk, mert a mezőn találtunk egy zsák aranyat, s azt is cipelnünk kellett. De hát kié is lesz tulajdonképpen ez az arany?” A pap: „Természetesen az enyém, mert az én földemről való.” Cigány: „Az nem lenne igazság, mert mégiscsak mi találtuk!” Pap: „Hát akkor megfelezzük. Fele-fele!” Cigány: „De én nem adom a felét sem, inkább elátkozom, és cseréppé változtatom az egészet.” Azzal fogja a zsákot, kiborítja és - csodák-csodája -, csupa-csupa cserép és kő fordul ki belőle. A cigánynak azonban még ez sem elég. Tovább fenyegetődzik:- „Ha most azonnal nem kapom meg az aratás bérét, elátkozom a búzát is, hogy az egész lábra áll és magát is” - mondja a papnak - „átvarázsolom szamárrá!” e/S 124 03
