Novákné Plesovszki Zsuzsanna: Felekezetiség - Iskola - Interkulturalitás. A mezőberényi szlovák evangélikus népoktatás 1723-1890 között - A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 37. (Békéscsaba, 2012)

Iskola - A mezőberényi szlovák népiskolai oktatás jellemzői. A szlovák evangélikus iskolák története a kezdetektől 1890-ig - Az iskolák története 1868-1890 között

Iskola. Az elemi iskoláztatás története

sék meg.” - írja Révész Imre. Szerinte ezért volt a nagy sietség. Nyílt titok volt az, hogy a törvénytervezet az országgyűlés egyik pártjának sem tetszik, s ha a tárgyalás rendes úton halad, akkor az egész megbukik. Ettől függetlenül a bizottság tagjai reménykedtek abban, hogy a meghallgatás után, távozásuk előtt közlik velük, hogy a 130 paragrafusból álló törvénytervezetben melyek azok, amelyekkel kapcsolatban megkérdezik majd őket, és amelyekre vonatkozóan az említett pótindítvány szerint adatokat kell majd gyűjteniük. E helyett egy 22 kérdőpontból álló levelet küldtek, amelyek a szorgalmi idő, a szünidő, a tantárgyak mennyisége, a tanfolyamok éveire vonatkozott, s megkerülte a fontosabb kérdéseket, mint például a protestáns iskolák autonómiáját. Révész szerint a minisztériumi aggodalmak nem ezekre a pontokra vonatkoztak, s ráadásul ezek mind pedagógiai kérdések voltak. Ezirányú véleményét személyesen is megfogalmazta, ugyanakkor bírálta a bizottsági tagok meghallgatásának módját is. „Nem kevés mértékben meglepő volt az is, hogy a felhívott szakférfiak egyenként hallgattattak ki, éspedig úgy, hogy midőn valamelyik megnyilatkozott, akkor a többi jelen nem lehetett. Ezen eljárás némi erkölcsi nyomást gyakorolt a kihallgatott egyénre; - azt pedig biztosan elérte, ami úgy látszik, csakugyan fő célja volt, hogy t.i. a felhívott szakférfiak maguk se tudhassák, hogy mi hát az ő többségük.” - állapítja meg Révész. Jobb lett volna e helyett, ha a szakembereket együtt hívták volna meg, s így ütköztették volna a véleményeket, amit az országgyűlési tagok és a nagyközönség is megismerhetett volna. Ennek ellenére „... amit utólagosan veszem észre, a szakférfiak írásban beadott véleményei közül több, maga a bizottság előtt is, fel sem olvastatott” - méltatlankodik a szerző.

A bizottsági jegyzőkönyvet és annak mellékleteit csak 1870-ben nyomtatták ki, meglehetősen későn, azért a protestáns közösség eddig nem is tudhatta, hogy milyen nyilatkozatok hangzottak el ott népiskolai ügyekben. A jegyzőkönyv alapján azonban látható, hogy a többség határozottan kívánta az autonóm felekezeti iskolák fenntartását, a képzők felekezetek közötti megosztását, a közös iskoláknak csak rendkívüli szükség esetében való állami felállítását.

Összességében a szakemberek a törvénytervezetet a felekezeti jogok és érdekek szempontjából egyaránt sérelmezték. A cél azonban az volt, hogy a véleményüket eltitkolják, s hogy azt ne vehessék figyelembe. A törvény elfogadása után sorra nevezték ki a királyi tanácsos tanfelügyelőket, akik közül sokan nem értettek az iskolaügyhöz. „... korszellem, a szabadelvűség, a tudomány és a modern állam felkapott fényes zászlói alatt, megindult a harc a felekezeti iskolák ellen, s a toborzás a községi iskolák érdekében. A kormány pedig, a helyett, hogy a számos puszta téreken, új népiskolák szervezése által mutatta volna ki őszinte ügyszeretetét és képességét, s a »roppant sürgetős« ügy mezején való munkálkodási buzgalmát, s erejét; a létező felekezeti iskolák megszüntetésében, s vegyesekké változtatásában buz- gólkodott. A felekezeti iskolák fennmaradása és jogai mellett szólókat, vagy figyelemre sem méltatták, vagy mint a kortól elmaradottakat s a szabadság és haladás ellenségeit közmegvetés és gúny tárgyává szerették volna tenni, az uralkodó kormánypárt szabadelvű és modern vidorai... Előttem mind e napig rejtély az, hogy a

137