A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)
Brauer-Benke József: A népi fuvolák története
Brauer-Benke József időktől fogva jelen vannak a magyarság zenei életében.19 Az 1-3. század közötti időszakból a Szamarkand környéki szogd és a kelet-turkesztáni khotan kultúrákból valóban maradtak fenn terrakotta házi idólumok, illetve edényeken alkalmazott fríz fuvolás ábrázolások. Azonban az 1-3. századi belső-ázsiai fuvolatípusok a görög- etruszk-római fúvókás fuvolatípusokkal rokoníthatóak, és ilyenek nem maradtak fenn sem a magyar, sem az európai fuvolatípusok között. Bár elvben nem kizárható, hogy a magyarság egyes csoportjai megismerhették az indiai eredetű belsőázsiai fuvolatípusokat, azonban semmi nem igazolja, hogy a 20. században leginkább dunántúli elterjedtséget mutató népi fuvola használata egy belső-ázsiai közvetí- tésű, indiai eredetű, folyamatosan jelenlévő hagyományt tükrözne. A hangszertípus több évszázados jelenléte ellen szól, hogy az archaikus népszokásokban - mint a betlehemezés vagy a regölés - nem ismert a használata. A fuvola típusú ajaksípok magyar nyelvterületen való korai elterjedésére alig van megbízható, rendelkezésre álló adat. A fuvola legkorábbi magyarországi ábrázolása, az ún. „kassai (újabban abaúj- szántói) aquamanile” egy, a 13. századra datált vízöntő (aquamanile) figura (9. kép), amelyen egy keretes dobon játszó kentaur hátán áll egy kisebb alak, aki fuvolán játszik.20 Az „kassai aquamanile”-t 1860. április 18-án találta Cziráky István napszámos az Abaúj-Torna megyei Hernád-Bűd határában, a vasútvonal posványos területén.21 A falubeliek által „aranycsikónak „nevezett lelet nagy port kavart, és megindult a találgatások sora, hogy vajon mennyit érhet. A Vasárnapi Újság 46. számában megjelent cikk és a közölt kép hatására Rómer Flóris a Vasárnapi Újság 47. számában egy, a misénél használatos kézmosó kamrácskaként (aquamanile) azonosította a szobrocskát, és felszólította az érintetteket, hogy „a hazából semmiképp ne hagyják kivinni”. Valószínűsíthetően ennek köszönhetően került a „kassai aquamanile” végül a Nemzeti Múzeumba. A Kassai vízöntő, doboló kentaur hátán álló fuvolás alakja Zolnay László népszerű magyarázatában a gyermekdalban megőrzött „síppal, dobbal, nádihegedű- vel” gyógyító sámánt ábrázol.22 Azonban egy 13. századi keresztény liturgiában használatos vízöntő edény keretes dobon játszó kentaur figurája és a hátán álló fuvolajátékos nem valószínű, hogy kapcsolatba hozható a „síppal, dobbal, nádihegedűvel ” gyógyító „pogány sámán” alakjával. Sokkal valószínűbb Powell magyarázata, miszerint ez a bronz aquamanil görög hatást tükröző bizánci eredetű munka, és talán éppen Kheiront, a bölcs kentaurt ábrázolja, akit a fémművészetben, a zenében, az építészetben és az orvostudományban való jártassága tett híressé.23 A Bizáncból elterjedt középkori istentiszteleteknél használt aquamanilok gyakran orosz19 JUHÁSZ 2001. 430. 20 KERESZTÚRY-VÉCSEY-FALVY 1960. 31. 21 Vasárnapi Újság, 1860. november 4. 22 ZOLNAY 1977. 50. 23 POWELL 2002. 13. 278
