A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)

Németh Csaba: Miért halt meg Mány Erzsébet?

Németh Csaba A Fehér-Körös hiújánál A csoport eleje a híd felé tartott. Mány Erzsébet, Szilágyi István javasolták, hogy induljanak a gyulaiak megsegítésére. Indítványuk nem találkozott helyesléssel. Egyesek inkább szülőfalujuk megvédésére összpontosítva erejüket, a Fehér-Körös híd- jánál foglaltak állást (2. kép). Nem akarták beengedni a karhatalmistákat, akiket Ká­vá si-csőcseléknek neveztek. Kávási Gyulaváriban volt tanító, majd a megyei tanács elnöke lett. Az volt a szándékuk, hogy ha jönnek a pufajkások, felveszik a harcot, ám, ha harckocsival vagy két-három teherautóval jönnek, nem állnak ellen.44 Dandé szerint „a cél az volt, hogy a karhatalmisták ne menjenek be Gyulavá­riba". Kb. 10 óra tájban helyezkedtek el a hídnál. Mány vallomása alapján, amikor a hídnál felmerült olyan nézet, hogy vissza kellene vinni a fegyvert, főként Szilágyi volt az, aki ellenezte ezt. Azt hangoztatta, hogy „legalább Gyulavárit meg kell védeni”. Ő javasolta, hogy egy páran menjenek el felderítőnek, erre vált ketté a csoport.45 A hídnál 19 fegyveres gyűlt össze fél 11 körül, de voltak néhányan, akik csak érdeklődésből, fegyvertelenül csatlakoztak hozzájuk. Farkas Mihály osztotta be, ki hol helyezkedjen el. Azt mondta, hogy mindenki fedezze magát a partnál, és zárják le e hidat. Az egyik golyószóró a híd egyik oldalán, a másik a másikon le­gyen. Szólt a golyószórósoknak, Dandé Jánosnak és Szántó Sándornak, hogy ha meglátják a gépkocsikat, akkor zárótüzet adjanak le. A hídnál kb. egy órányit tar­tózkodtak. Ezalatt Farkas egy karabéllyal nem foglalt el tüzelőállást, hanem körbe­járta a csoportot, hogy leellenőrizze őket. Olyan utasítást adott, hogy ha meglátják a gépkocsikat, akkor nyissák meg a tüzet, amikor a kanyarban haladnak, mert az úgy a legelőnyösebb. Közölte azt is, hogy amikor ő figyelmeztető lövést fog leadni, az össztüzet feltétlen meg kell nyitni.46 Az utasításai szerint szakszerű tüzelőállást építettek ki. Katonailag ő irányí­totta az embereket, mert rendelkezett harcászati ismeretekkel. Dandé szerint viszont a csoport csak azért fogadta el Farkast a parancsnokának, mert az övénél is na­gyobb volt a szája.47 48 A fegyverszakértő véleménye szerint „katonai szempontból elfogadhatóan helyezkedtek el... A szóban lévő fegyvermennyiséggel ...két-három gépkocsit ered­ményesen megtámadhatott volna” f* Visszatérés Gyulára A gyulai útra végül csak 7-en mentek el. A távozókhoz csatlakozott Mány Erzsébeten és a húgán kívül Hupli László, Arató Zoltán, továbbá Boros Ferenc, valamint Rusz János és Szabó János. Fel akarták deríteni a helyzetet. Abban marad­44 ERDMANN 2006b 491, 517, 502. 45 ERDMANN 2006b 491, 497. 46 ERDMANN 2006b 495, 518. 47 vfek.vfmk.hu; ERDMANN 2006b 498. 48 ERDMANN 2006b 505. 214

Next

/
Thumbnails
Contents