A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 36. (Békéscsaba, 2012)

Németh Csaba: Miért halt meg Mány Erzsébet?

Németh Csaba Mány Mária elismerte, hogy a határőrség előtt a nővére szónokolt. Elmond­ta, hogy Gyuláról jöttek, ott nagy lövöldözés van, a rendőrség áll tűz alatt, s az összegyűlt tömegbe is belelőttek. Követelte, hogy adjanak fegyvert, mert különben baj lesz. Vallomása szerint azt is kijelentették, hogyha nem adják oda, akkor kinyírják őket. Nővére kihívóan viselkedett, amikor felszólította a határőröket, hogy ha nem adják ki a fegyvert, akkor adjanak ki neki egypár pofont.34 Dandé vallomása alapján az a nézet alakult ki, hogy a fiatalságot meg kell szervezni. Ennek adott hangot Mány Erzsébet, Farkas, Boros és Szilágyi István, valamint Hupli László és Arató Zoltán. Ez ugyancsak azt tanúsítja, hogy Mány Er­zsébetet korántsem lehetett volna egyedüli bűnbaknak tekinteni. A bíróság ennek el­lenére itt is bizonyítottnak találta, hogy „Mány Erzsébet vezetésével... ennek a cso­portnak hangulatát is megváltoztatták és azt is izzóvá tették... a fő hangadó Mány Er­zsébet és a közben ugyancsak odaérkező... Szilágyi István voltak”. Mány Erzsébet fúriaként kezdte kiáltozni: „ki az a Kertész, ki az a Kertész? Hogy nem ad fegy­vert? A fegyver nem az övé, hanem a népé! Be kell menni, adni kell a határőröknek egy néhány pofont, Kertészt pedig fel kell akasztani, fejen kell csapni...”. Majd azt mondta, hogyha nem adnak fegyvert, „árulók és a nép ellenségei”, a karhatalmat pedig csőcseléknek nevezve azt hangoztatta, hogy meg kell segíteni a gyulaiakat, kü­lönben a karhatalom ide is kijön, és itt is összeszedik a fiatalokat. A tétovázó férfiakat gyávának nevezte, és kiabálva küldte őket, hogy hatoljanak be az őrsre.35 Kiss Lajos csitítani akarta a tömeget, de nem rá hallgattak. Dandé szerint Mány Erzsébet megfenyegette azzal, hogy szét kell ütni a fejét.36 * Később Szilágyi lett a legnagyobb hangoskodó. Ő volt az első, aki bement az őrsre. Leszidta azokat, akik a hangulatot csitították. Mivel Mány kissé visszafogta magát, még őt is azzal vádolta meg, hogy kém, s a rendőrség küldte ki spicliskedni. Ezt Boros Ferenc cá­folta meg. A vádra talán az adott alkalmat, hogy főhősünk beszélgetésbe elegyedett a főhadnaggyal. A szobába behatoló tüntetők Kertész főtörzsőrmestertől követelték a fegyvert. Mikor a hangnem kiéleződött, Mány a fiatalokra hivatkozott, és ezzel őket is feltüzelte. Kertészt is azzal támadta le, hogy: „magának nincs gyermeke, maga nem félti a gyermekét".37 Kertész viszont azt állította, hogy őt főbe lövik, te­hát ha kiviszik a fegyvereket, akkor annak a saját felelősségükre kell megtörténnie. Mány erre azt mondta: „a mi felelősségünkre kiadhatják” ,38 Közben a tömegből, az utcáról kiabálták: „mit könyörögtök neki, üssétek agyon, akasszátok fel!" .39 34 ERDMANN 2006b 505. Ez a pofon-ügy az ítélet indoklásában már úgy szerepelt, hogy fel akarták pofozni a határőröket. 35 ERDMANN 2006b 516, 498. 36 ERDMANN 2006b 498. 31 ERDMANN 2006b 502, 497, 586: Nóvák Mátyás vb-elnök beszámolója a járási tanács vb-hez a forradalmi időszakról. 38 ERDMANN 2006b 490. 39 ERDMANN 2006b 502-503. 212

Next

/
Thumbnails
Contents