A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. (Békéscsaba, 2012)
Deli Tamás: Agardhiella kutatások eredményei a Kárpátokban. A Munkácsy Mihály Múzeum puhatestű (Mollusca) gyűjteményének Agardhiella anyaga
Deli Tamás rabban még esős időben is csak kövek alatt, sokszor egészen mélyen találkozhatunk (kőfolyásoknál néha 50-100 cm mélyen). A Kárpátok délnyugati részén élő rokonaik azonban mindig a felszínen mozognak, többnyire sziklapárkányokon vagy sziklákon. A bükki populáció minden bizonnyal sokkal inkább ki van téve a kontinentális éghajlaton gyakran előforduló aszályos éveknek, ugyanakkor a kárpáti populációk sokkal nagyobb csapadékbőséget kapnak a tenyészidőszakban. Ez azt mutathatja, hogy a bükki populáció a túlélés érdekében kényszerül a kövek közötti rések hálózatába. Nem tekinthetők kifejezetten réslakó fajoknak az olyan szubterrán fajok, amelyek ugyan előfordulhatnak a kőgörgeteges mintákban, de igazi élőhelyük maga a talaj. A Cecilioides - C. acicula (O. F. Müller, 1774), C. petitiana (Benoit, 1862) - fajok hazánkban az alföldi löszös talajokban is előfordulnak, sőt, itt találkozhatunk velük leggyakrabban. Tőlünk délre sziklás helyekről is előkerültek. A réslakó fajokat tartalmazó minták gyűjtése során szinte sohasem találtunk élő egyedeket. Minden alkalommal igyekeztünk elkerülni a természetkárosítással járó kőfolyások feldúlását. Általában már feliszapolódott kőgörgetegek helyén gyűjtüttünk, vagyis olyan helyeken, ahol a kövek közötti réseket már talaj töltötte ki. Nagy segítségünkre voltak az ilyen helyek oldalában épített utak, amelyek mintegy szelvényként tárták fel az egykori élőhelyeket. Meglepő tapasztalatokat szereztünk egy-egy kőfolyás feltételezhető életét illetően. A kőfolyások életében az első szakaszt a „folyás” megállása jelentheti. Ekkor a felszínre hulló szerves törmelék (avar, gallyak) feltehetőleg nagyon hamar jelentős és összefüggő humuszréteget képez. Innen a talaj részecskék azonban igen lassan, de folyamatosan hullanak le a kövek közötti résekbe. Feltételezhető, hogy a kövek közötti rések eltömődése több száz év alatt játszódhat le. Erre bizonyítékul szolgálhatnak azok az egyes területeken ma is tenyésző famatuzsálemek, amelyek a kőfolyás megállása után jelenhettek meg, miközben a kövek közötti rések hálózata ma is megtalálható. A réslakó csigák számára a megfelelő nedvesség is limitáló tényező lehet, ezért gyakrabban találunk ilyen élőlényeket sziklás szurdokvölgyekben. Mivel ezekben a völgyekben a sziklák aprózódása miatt állandóan alakulnak ki kőfolyásos, kőgörgeteges területek, így hosszú távon, akár évezredeken keresztül is biztosított a réslakó élőlények fennmaradása. Az A. domokosi élő egyedeinek megtalálása során tapasztaltak azt mutatják, hogy az év bizonyos - csigák számára kedvező - szakaszaiban gyakran a felszín közelében tartózkodnak. Találtunk élő példányokat földbe ágyazott kövek alatt vagy sziklák tövében, néhány centire a felszíntől. Ez azt mutatja, hogy az egyes kisebb, szomszédos élőhelyek átjárhatók számukra, akár úgy is, hogy időnként a felszín közelében vagy akár a felszínen mozognak. Ezzel magyarázható, hogy az egymástól látszólag vagy valósan elszigetelt réshálózatokat benépesítik, és az adott területre jellemző fajok több helyről is előkerülnek. A réslakók szempontjából egymástól elszigetelt völgyek, hegységek azonban nem átjárhatók, ezért lehetséges, hogy az egyes szűk endemizmusok egymást váltják a szomszédos völgyekben (pl. a Vulkánhegység déli mészkővölgyeiben). 40
