A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 35. (Békéscsaba, 2012)
Seres István: A sarkadiak küzdelme a hajdúszabadság visszaszerzéséért - Források (1712-1768). (Előmunkálatok a "Sarkadi hajdúk" című monográfiához)
Seres István Secundus Testis Joannes Sajti Kereszturiensis Annor««i evcciter 65.319 Juratus examinatus fassus est. Ad lu«/. A Tanú jól esmérte most Sarkadon lakozó Őssy Sig- mond uram édesattyát, Gáspárt, és nagyattyát, Jánost, kiket is mindenkor nemessi szabadiságban mind igaz donátanúsokat lenni tapasztalta, valamint most, úgy ennek előtte is mindenkor a Tanúnak emlékezetitől fogvást, és hallotta a régiektől, hogy Ősy Sigmond Uram nagyattya, János mindenkor hadakozott a Pogányok és más ellenség ellen, amikor kívántatott, és soha senkinek, valamint most is, semminémű datiát vagy robottát nem adtanak, hanem nemessi szabadságban éltének mindenkor, mint igaz possessionatus nemes emberek. Ad 2um. Azt is tudja a Tanú, mivel jelen volt amikor néhai ezen Tekintetes Bihar Vánnegye Ordinarius Mice Ispánnya, Butsy Mihály Uram Carolus Császár eő Felsége parantsolattya mellett Sarkadnak minden beneficumiban, úgymint malmában, erdejében, kotsmájába« és más mindenféle Sarkadnak haszna vételében béhellyheztette, és statuálta utrális Őssy Famíliát. De harmadnap múlva a Sar- kadi parasztok erőszakoson visszafoglalták, de ugyantsak a mostani sarkadi curiá- jokban, vagyis telekjekben és annak minden apertinentiáiban, mindekkoráig békességessen megmaradtanak, és most is szabad usussában vannak, úgy nem külömbe« Sarkadnak határjiban, erdejében, halászó vizeiben, pascuátiójába« és más egyébb haszonvételében mindenkor szabad és békességes usussában és consussában voltának utrális Őssy Uraimék s tanúnak emlékezetétől fogvást, mindaddig, míglen most nem régen ez előtt haramdnappal Andrási Sigmond Uram katonája, eleitől fogvást, békességessen usuált magok szállásokon Őssy Uraimékat hatalmosul meg nem kötöztette. Ad 3iu/n. Azt is tudja a Tanú, hogy Sarkad mellett levő Őssy nevezeteű pusztának emberi emlékezetétől fogvást mindenkor békeséges birodalmában mái napg voltának és vágynak Őssy Uraimék, ezeket pedig innét tudja, mivel a Tanú ennek előtte nem igen régen Sarkadon Őssy Uraimékkal edgyütt lakott. Tertius Testis Joannes Erdős Sarkadiensis Annorum circiter 71.320 Juratus examinatus fassus est. Ad 1 u/zz. A Tanú jól esmérte most Sarkadon lakozó Őssy Sigmond Uram édesattyát, Gáspárt, és nagyattyát, Jánost, kiket is mindenkor nemessi szabadt- ságban, mint igaz donátáriusokaot lenni tapasztalta, valamint most, úgy ennek előtte is mindenkor a Tanúnak emlékezetétől fogvást, és hallott a arégi öregektől, hogy Őssy Sigmond Uram nagyattya, Ősy János mindenkor hadakozott a Pogányok, és más ellenségek ellen eő Felsége mellett, amikor kívántatott, és soha senkinek, valamint most, semminémű datiát vagy robottát nem adtanak, hanem valamint most, úgy ennek előtte is a Tanúnak emlékezetére nemessi szabadtságban éltének mindenkor, mint igaz possessionatus nemes emberek. Ad 2tim. Azt is világossan tudja a tanú, mivel jelen volt, amikor néhai ezen Tekintetes Bihar Vármegye Ordinarius Mice Ispánnya, Butsi Mihály Uram Carolus Császár eő Felsége kegyes parantsolattya mellett Sarkadnak minden beneficumiban, úgymint malmába«, erdejébe«, kortsmájába« és más minden féle haszonvételiben béhelyheztette, és statuálta utrális Őssy Famíliát, de 319 2. tanú: Sajti János keresztúri, mintegy 65 esztendős. 320 3. tanú: Erdős János sarkadi, mintegy 71 esztendős. 190