A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)

Csobai Erzsébet - Majoros Gábor: A nyulak tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja

A nyúlok tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja

Magyarázat a táblázathoz:

A fenti táblázatban az egyes fajok esetében a gyűjtőhelyen élő populációra jellemző nagyságú aduitok maximális méretei vannak feltüntetve. Természetesen még a nagyra növő csigák esetében is több juvenilis vagy nem teljesen fejlett példányt gyűjtöttünk, mint teljesen kifejlett példányt, ezért ha a „kisméretű” csigákhoz viszonyítjuk a „nagyméretű” csigák arányát, akkor még a fenti számoknál is szélsőségesebb arányt kapunk a kisebb méretet elérő csigák javára. Mivel azonban elvileg minden juvenilis egyed megnőhet az aduit nagyságig, a fenti gyakoriságok csak annyit tükröznek, hogy a kisebb méretet elérő csigák adott helyen élő egyedszáma jóval magasabb a nagyobbra növekedő csigák számánál. Ha például a „kicsi” fajok méretét maximálisan 5 mm- nél húzzuk meg, akkor a táblázat alapján a „kis” fajok példányainak mennyisége majdnem 17-szerese a „nagy” fajok egyedszámának, de ha a legfeljebb 10 mm-t elérőket tekintjük a „kis” fajoknak, akkor ezek egyedszáma már 43-szorosa a „nagy” csigák egyedszámának. A tüdőféreglárvákkal való találkozás valószínűségét nézve tehát a létszámuk szerint a kicsi csigák vannak előnyben, tekintet nélkül arra, hogy juvenilisek vagy eleve csak kis testnagyságot érhetnek el. Ha viszont a nagytestű csigafajok juvenilis korban fertőződnek tüdőféreglárvákkal, még kifejlett korukban is élő állapotban hordozhatják azokat, vagyis a nagytestűek fiataljait nem célszerű beleszámítanunk a kicsik sokaságába. Mindamellett valószínűnek tűnik, hogy a nyulak könnyebben elfogyaszthatják a nagytestűek juvenilis egyedeit, mint adultjait.

71