A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Csobai Erzsébet - Majoros Gábor: A nyulak tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja
A nyúlok tüdőférgeinek köztigazdái és a végleges gazda fertőződésének módja vező, illetve kedvezőtlen időszakot. Mivel számos fonalféreg - így például a bélben élő trichostrongylidák - esetében is bizonyították, hogy a férgek petetermelése függvénye a gazda élettani állapotának,38 ez a feltételezés a protostrongylidák esetében is helyes lehet. Ezért az ősz és a tél folyamán lőtt nyulak tüdejében nem feltétlenül számíthatunk fertőzőképes lárvák jelenlétére, még ha az tüdőférget tartalmaz is. Következtetések Megállapításaink úgy összegezhetők, hogy a vegetációs időszakban, amikor a csigák is aktívak, a nyulak bár ritkán, de aprótestű csigákat elfogyasztanak, amelyek esetenként képesek tüdőféreglárvákat nevelni a testükben. Lehet, hogy a nagyobb testű, hosszabb életű csigák jobb eséllyel fertőződnek a nyúlbélsárból származó lárvákkal, mint a kisebbek - miként ezt a Kiskunfélegyháza mellett gyűjtött X. obvia egyedek alátámasztani látszanak -, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nagyobb csigák nagyobb eséllyel közvetítik is a fertőzést a nyulakra, mint a kicsik. A nyulak alacsony szintű tüdőféreg fertőzöttsége részben annak lehet a következménye, hogy a nyulak lehetőség szerint elkerülik a csigák szándékos elfogyasztását, de az általuk talán észrevehetetlenül apró, kistestű csigák pedig, amelyeket véletlenül lenyelhetnek, ritkán fertőződnek tüdőféreglárvákkal, és a nagyobb csigákhoz viszonyítva kevés lárvát képesek hordozni a testükben. Ezért a nyulak fertőződésének esélye viszonylag alacsony, és a kérődző állatokhoz képest jóval rö- videbb életük sem nyújt alkalmat a bennük élő férgeknek sok lárvát produkálni. Ez evolúció biológiai szempontból azért érdekes, mert ha ez a féreg köztigazda nélküli, vagyis közvetlen fejlődésű volna, miként például a nyúlnak a bélben élő fonalférgei, azt gondolhatnánk, hogy úgy nagyobb eséllyel tudná fertőzni a gazdát a növényzetre kerülő peték vagy lárvák útján. Ez a direkt fejlődésű férgek esetében áltálban így is van,39 s ezért az ilyen férgek nagy egyedszámú infrapopulá- ciókat hoznak létre a gazdákban, s ez már rendszerint kóros tüneteket eredményez. Felvetődik azonban a kérdés, hogy természetes körülmények között van-e adaptív jelentősége a parazita gazdakárosító hatásának, és az evolúció nem arra szelektál-e inkább, hogy az élősködő és a gazdaszervezet tartósan együtt éljen? Ennek egyik megvalósulása lehet a hosszú időszak alatt elhúzódóan szerzett fertőzés folyamata, amely a gazda számára a megfelelő mértékű immunitás kialakulásának lehetőségét, a parazita számára pedig például a köztigazdában való hosszú fennmaradás esélyét jelenti. A nyúl e ritka parazitájának tanulmányozása közelebb vihet minket a fejlettebb szervezetű „kórokozók”, a többsejtű paraziták evolúciós alkalmazkodásának jobb megértéséhez. 38 KASSAI 1999. 39 ANDERSON 1992; KASSAI 1999. 65
