A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)

Kocsor János: Az 1945-1948 közötti időszak néhány kérdése a Független Kisgazdapárt Békés vármegyei sajtójában

Az 1945-1948 közötti időszak néhány kérdése a Független Kisgazdapárt... párt megyei választmányának vezetése nem jó kezekben van” - kezdi hosszas fel­vezetés után a jegyzék a B. Szabó elleni támadást - „a választmány tudja, hogy B. Szabó azért nem államminiszter, mert mint ilyen nem a demokráciát szolgálta.” Vádolták azzal, hogy azért szorult ki a Kisgazdapárt politikai bizottságából, mert azt a szellemet képviselte, ami lehetővé tette az összeesküvők fellépését a pártban, kisparaszt-, földmunkás-, földreform-, újgazda-ellenességet vetettek a szemére, egy­szóval reakcióssággal vádolták. A jegyzék, beavatkozva a párt belügyeibe, kijelen­ti: „A Független Kisgazdapárt megyei választmányának többsége belátja vélemé­nyünk szerint, hogy B. Szabó István nem maradhat tovább a megyei választmány­ban és annak élén.”55 B. Szabó István addig nem válaszolt, míg a jegyzéket röplapon is terjeszteni nem kezdték. „Úgy érzem, nem lesz nehéz dolgom a röplap minden állítását meg­cáfolni. Nem lesz nehéz azért, mert az abban felhozottak nagyon vérszegény állítá­sok és azokban egyetlen konkrétum sem foglaltatik. A régi jól ismert és már meg­szokott általánosítás: reakció, népellenes, földbirtokreform ellenes stb. stb. vádak vannak benne lefektetve. Nagyon jól tudjuk, hogy ezeknek a vádaskodásoknak mi a célja. Megrágalmazni és benyálazni minden kisgazdapárti vezető embert, akiknek még hitelük van a nép előtt, hogy így a párt erejét meg tudják törni”56 - kezdte a vádak cáfolását B. Szabó István. Ennek érdekében leginkább saját múltját, addigi tevékenységét hozta fel érvként, majd rámutatott, hogy a megyei pártközi tárgyalá­sokon nem lehetett a béke megbontója, hiszen más elfoglaltsága miatt azokon alig vehetett részt. Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása után B. Szabó a Kisgazdapárt Dobi István fémjelezte balszárnyával szemben megszervezte a párt úgynevezett alkot­mányvédő csoportját. Ellentétei a párton belül egyre inkább kiéleződtek. Szándékait az alkotmány védő csoport létrehozásával a Békésen és Gyulán 1947 júliusában tar­tott képviselői beszámolójában így magyarázta: „...a jelenlegi kormányt, vagy a pártvezetőséget nem buktatja, hanem ő és a köréje csoportosult 130 kisgazdapárti képviselőnek munkássága arra irányul, hogy Pártunk alkotmányát a beszivárgók el­len védelmezze, valamint az, hogy a békési program maradéktalanul megvalósít­tassák és ehhez neki, mint a párt egyik legrégibb vezetőségi tagjának nemcsak joga, hanem éppen a választók jelenleg is belé helyezett bizalma folytán kötelessége is”57 A párt nagyválasztmányának Békés megyei csoportja, igaz kissé sokára, 1947. júli­us 13-ai keltezésű sajtóközleményében megvédte a párt megyei elnökét, visszauta­sítva a támadásokat. Felszólították a sajtót: „Hagyjanak fel további reménytelen kí­sérleteikkel. B. Szabó István személye pártunk belügye és bízzanak meg koalíciós 55 Viharsarok, 1947. március 25. 56 Alföldi Népújság, 1947. március 30. B. Szabó István: Válasz. 57 Alföldi Népújság, 1947. július 10. B. Szabó István volt miniszter, nemzetgyűlési képviselő beszámo­lója. 277

Next

/
Thumbnails
Contents