A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Filus Erika: A kiskőrösi szlovák haj- és fejviseletek az 1900-1960-as évek között
A kiskőrösi szlovák haj- és fejviseletek az 1900-1960-as évek között volt a fernyés kivarrás is.40 A hímzés mindig valamilyen növényi ornamentika volt, de színe eltért a kalocsaitól, hiszen kedvelték a sárgát és a kéket, utóbbi közül a gálickék árnyalatot. Egy-egy nagyobb ünnepre több főkötőt is vettek: a két vagy három csipkés szélű fehérre került a díszes, színes ünneplő.41 Az alsóknak kilógott a csipkéje; minél több keményített csipke látszott ki, annál szebb volt. Ennek a csipkének egyik feladata volt, hogy eltüntesse a főkötő és a nyakfodor megkötőit, a másik, hogy az asszonynak ne lehessen látni a nyakát, hiszen az kacérkodásnak számított. A lányokhoz hasonlóan szintén jellemző volt, hogy a tarkóra, a főkötő csipkéje alá díszes szalagból apró masnit kötöttek, majd a szalagot hosszúra hagyták, így belógott a hátuk közepéig. Az ünnepi főkötők másik típusa a kirakott fékető, amelyeket a két világháború közötti években használtak (9. kép). Ezek alapanyaga az 1920-as évek közepén fekete plüss, amit gazdagon díszítettek a rávarrott gyöngyök, színes üveglemezek, apró tükrök. Az 1930-as évektől a feketéket a világos alapszínű selymek váltották föl, amelyeket hímzéssel és gyöngykirakással egyaránt díszítettek. Lakodalmakba már az első világháború környékén is ilyen díszes főkötőket vettek föl. A kirakást jó kézügyességgel megáldott kiskőrösi asszonyok, Sziráczkiné és Gombámé Marika készítették. Ők adták az alapanyagot, a gyöngyöket, flittereket és a csipkéket is. Ha nem volt a megrendelőnek különösebb kívánsága, akkor a mintát is ők találták ki, ami mindig valamilyen virágminta volt, legtöbbször rózsa. A rózsák közti üres helyeket hosszú, vágott gyöngyökkel töltötték ki. A kirakóasszonyok munkájáért pénz járt. A díszítmények miatt az ünnepi főkötő sokba került, ezért nagy becsben tartották, vigyáztak rá. Aki nagyon akart divatozni, az a lakodalomban kétszer-három- szor is átöltözött, és a gyöngyös főkötőt is lecserélte: először a fehér, majd a fekete alapút vette föl. Nem volt ritka, hogy a tetejére még egy átlátszó, fekete, barna, kék vagy fehér, ún. lepkekendőt is kötöttek a főkötő színéhez igazodva.42 A lakodalmakból hazaérve a főkötőket azonnal levették, és a helyére tették, hogy ne piszkolódjon, hiszen a gyöngykirakás miatt nem lehetett mosni. A fiatalasszonyok hétköznapokra egyszerű, csupán vékony csipkével díszített fehér sifon főkötőt vettek fel. Ezeket jól lehetett mosni, kevésbé voltak igényesek. Egy asszonynak átlagosan 12-15 főkötője volt. Ezeket korábban saját maguk, míg később, az itt tárgyalt időszakban, varrónők varrták. Ilyen híres varrónő volt Túráimé, Sziráczkiné, Jeszenszky Györgyné Haskó Judit és a zahorai43 Hegedűs Erzsébet. Otthon csak ezeket a főkötőket viselték, de ha elmentek hazulról, akkor mindig kötöttek kendőt (szí. rucsnyik) is (10. kép). 40 Fernyés kivarrás: A kelmén szalagszerűen végigfutó, színes cérnával készült kivarrás. A minta virágokból, indákból és levelekből áll. 41 A csipkéket a kiskőrösi méter- és rövidáru boltokban vették meg. 42 Adatközlő: Hlavács Istvánná szül. Albert Zsuzsanna, 1934; Réti Jánosné szül. Blinszki Éva, 1942. 43 Zahora a mai Erdőtelek régi, szlovák neve. Ma közigazgatásilag Kiskőröshöz tartozik. Noha 1920- tól hivatalosan Erdőtelek a település neve, Kiskőrösön szinte mindenki Zahoraként emlegeti. 131
