A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 34. (Békéscsaba, 2011)
Filus Erika: A kiskőrösi szlovák haj- és fejviseletek az 1900-1960-as évek között
Fiius Erika fehér, illetve máj színű berlinert kötöttek. A díszes szalagok árulták el a lány hajadon voltát. Megesett leányt már nem illette meg a szalag, az ő hajukat felkontyol- ták, főkötőt adtak rájuk, és a továbbiakban asszonyként kezelték őket.24 A kiskőrösi női fejrevalók közül a legimpozánsabb a kiskőrösi menyasszony koszorúja, amely egyedülálló, kiskőrösi specialisták keze nyomán alakult fejdísz.25 Belső fejlődésű darabnak kell tekintenünk, amely nem mutat rokonságot a környékbeli menyasszonyi koszorúkkal, és nincs etnikai háttere sem.26 Visszaemlékezések szerint Túrák Sándorné (1879-1962) készített először ilyen különleges fejékeket, amelyeket Sziráczkiné fejlesztett tovább. A koszorú három részből állt: koszorúalap, kis koszorú, lobogók. A koszorúalap a homlok körül helyezkedett el, a kis koszorú a fejtetőt és a tarkót fogta át, a két, tarkótól induló lobogó pedig a háton futott végig egészen a szoknya aljáig.27 A koszorúkészítés nagy kézügyességet és türelmet igényelt. Túrák néni selyem- és viaszvirágokat, legtöbbször tearózsát, gyöngyvirágot, nefelejcset használt fel fehér vagy halvány színekben, de mindig úgy, hogy a fehér szín legyen a domináns.28 A virágok négy sorban kerültek egymás fölé, megadva ezzel a koszorú magasságát. A viaszvirágok Budapesten készültek rendelésre, amiket legtöbbször utazó hozott el Kiskőrösre. Ezek mellett ezüst rózsaleveleket vagy zöld textilből kivágott nagyobb méretű leveleket is alkalmazott, valamint rózsaszín, sárga, halványkék és halványzöld színekben kapható üveggyöngyöket és piros bogyókat. Ezeket az alapanyagokat készen vette, változtatás nélkül építette be a koszorúba, ám a többi díszítőelemet magának kellett elkészítenie. Ilyen volt a fényes, sima szálból, a lamettából készített ecsetszerű dísz (szí. styetka) vagy a spirális szálból, a bujbont- ból készült rezgő (szí. traszulyka). Az 1900-as évek legelején a kartonpapír koszorúalapot selyem- vagy viaszvirágokból - tearózsa, gyöngyvirág, nefelejcs -, valamint ezüstös és zöld levelekből készítette. Az 1920-as években már selyemből készült viola is került a koszorúba, így azt megkülönböztetve az előzőektől violás koszorúnak (szí. fajavková párta) nevezték.29 A koszorú elejére mirtuszból készült kalászok, az arc elé lamettaszálak 24 Adatközlő: Gmóser Györgyné szül. Szamos Zsuzsanna, 1942. 25 A hagyományos szlovák menyasszony fekete menyasszony, ruhája fekete selyem, amihez fehér nyakfodor járult az elmaradhatatlan koszorúval. A fehér menyasszonyi ruhák csak az 1920-30-as években jelentek meg. Ezek organtinból, egy rendkívül drága anyagból készültek. A ruha színének kezdetben társadalmi megkülönböztető szerepe volt, vagyis a gazdagabb menyasszonyok fehérben, a kevésbé tehetősek feketében esküdtek, ezt a sötét ruhát használták a nagy ünnepekre, és ebben is temették el őket. Az 1930-40-es évektől kezdve azonban ez a szabályozás lazult, a fehér teljesen kiszorította a hagyományos fekete ruhát, és vagyoni, társadalmi helyzettől függetlenül a tisztaság jelképévé vált. Az utolsó fekete ruhás menyasszony 1965-ben esküdött Kiskőrösön (1—8. kép). 26 FLÓRIÁN 2005. 247. 27 SIMON 1980. 30. 28 A 17-18. században mind a főúri, mind a parasztlányok menyasszonyi koszorúja élővirág volt, csak a 19. században kezdtek elterjedni polgári hatásra a művirágok, mirtuszok. (FLÓRIÁN 1997. 701.) 29 SIMON 1980. 30. 128
