A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)

Barkóczy László - Fülöp László: Horváth Marinith Ferenc, a gyulai vár parancsnoka (1566)

Barkóczy László - Fülöp László

kiknek, az terekeknek, az mith, az kezensiges). Az a névelőnk csak a 16. század végétől adatolható. A század közepén még az ez is betölthette a névelői szerepet. Erre egy példát olvashatunk: „kik Mastan ez wilagon wadnak”. Néhány szó esetében nyelvjárási jelenséget tételezhetünk föl a szóalakban (az f-zést már említettük), ilyenek: Mastanj, germekimnek, tartsok, megh Erwssitem (ez utóbbi az s mássalhangzó két magánhangzó közti geminálódása, de lehet véletlen elírás is).

Végül meg kell említenünk azokat a szavakat, amelyeknek jelentésében változás állt be az évszázadok folyamán. Mivel számuk kevés, ezért nem részletezzük a jelentésváltozás fajtáit és okait.

Ezek a következők: marha < vagyon >

ezüst mű < ezüstből készült tárgyak (ékszerek, fegyverek, étkezőkészlet

stb.)>

szerelmes < szeretett >

leltem < szereztem >

bízott < bizalmas, akiben megbízik >

atyámfiai < közeli és távoli rokonai (például beházasodások révén került velük és családjukkal kapcsolatba) > táplálják < gondozzák, neveljék, gondoskodjanak róla>.

Marinith Ferenc végrendeletében családjáról nagy szeretettel, megbízott gyámjairól pedig kivételes tisztelettel szól. Ez valószínűleg nemcsak a kor elvárásainak felelt meg, hanem inkább egyéniségének, érzelmi hozzáállásának tulajdonítható. Emlékeztetjük az olvasót a még meg sem született gyermekre való utalására.

Családja leszármazottai a nemesi genealógiákban később is követhetőek, megtalálhatók. Ezeknek pontos családfára felkerülése külön feladat volna, hisz a korabeli kelet-magyarországi nemes családok (főként Zemplén, Szatmár megye) utódai több nemzedéken át házasodtak össze a birtok, vagyon megtartása végett. Az utódok közül csupán néhányat emelünk ki, akik bizonyíthatóan ehhez a családi ághoz tartoztak. Elsőként nagykállói Kállay Miklós (írott adatok: 1651 és 1670; felesége Sztánkay Éva) fiát, Györgyöt említjük meg, aki már rokoni kapcsolatban lehetett a Marinith családdal. A 17. század végén vagy a 18. század elején horvátországi birtokukon telepedett meg, és ott terjesztette tovább a Kállayak ma is ott élő ágát. Az első írásos dokumentum Horvátországban velük kapcsolatban az, amely 1702-ben örökíti meg András Kállay és Katarina Bucié házasságát, akiknek Zágrábtól délre, Turo- poljen (Turmező) volt birtokuk. Ebből következtetnek arra, hogy az apa 1670-1680 körül telepedhetett, költözhetett Horvátországba, s felesége talán horvát származású lehetett.19 Jelenleg a Horvát Nemesi Kar (Kollégium) tagjai az utódok. György révén kerülhettek Magyarországról az eredetileg magyar származású család lemenői19 Nikola Kallay írásbeli közlése alapján.

76