A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Gyarmati Gabriella: Munkácsy Mihályról, a festő nevét viselő múzeum új állandó Munkácsy-kiállítása bemutatásának ürügyén
Gyarmati Gabriella Tanulmány a Falu hőséhez (1874-1875; olaj, fa; 67 x 102 cm; jelzés nélkül; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 86.11.1) Egyik utolsó magyar tárgyú művét, a Falu hősét Munkácsy a De Marches báró özvegyével, Cécile-lel 1874. augusztus 5-én Colpachon kötött házasságot követő nászút békéscsabai állomásán kezdi - a Két legény az asztalnál című vázlat megfestésével - előkészíteni. (Egyes vélemények szerint ugyanekkor készül a Poros út I. és itt merül fel az Újoncozás ötlete is.) A Falu hőse kompozíciójának meglehetősen színpadias jellegéből a kiállításon szereplő színvázlaton (5. kép) csak keveset, míg egy, a képhez még szintén Békéscsabán készülő, öreg parasztot ábrázoló tanulmányportrén8 mit sem érzünk (6. kép). A megtört tekintettel maga elé meredő férfialakon megfigyelhető színépítés és erőteljes ecsetvonásokkal történő modellálás a festékanyagot a valóságos látványnál többet mondani tudó közléssé, tulajdonképpen egy jellé képes alakítani. A (mű redukciójáról, vagy a magyar közönség által leginkább reprodukciókról ismert) végleges kompozíción a versengőket olyan fokú feszültség, bizonyítási vágy és kölcsönös bizalmatlanság jellemzi, ami felkelti az összes jelenlévő figyelmét, akiket a kép középterébe horizontálisan komponált hullámívre fűz fel a festő. A hőzöngő jövevény (a hétköznapi élettől kissé idegennek tűnő) mozdulata a falubeli legényre (a falu hősére) irányítja a figyelmünket. A kiállításban szereplő táblával kapcsolatban Végvári Lajos ekképpen fogalmaz: „Az előkészületek alatt festett képek között legszebb a kis kompozíciós vázlat, amelyen a sötét-világos foltok elosztásával meglepő drámai feszültséget alakított ki. A főalakok póza jóval természetesebb, nincs túlhajtott, teátrális mozzanat, a mellékszereplők szerencsés invencióval a centrumban lévő két alaknak alárendeltek: minden tekintet, mozdulat errefelé utal, nem találni önmagáért való adomázó-egzo- tikus motívumokat. A tér alakítása is szerencsés, a főalakok hevesebb gesztusára a mélységi kiterjedés felel: így megnyugtató egyensúly jön létre a képen.”9 Leány tálcával (1876; olaj, vászon; 114 x 82,8 cm; jelzés nélkül; Munkácsy Mihály Múzeum; leltári szám: 87.17.1) Ezen a Colpachon született képen (7. kép), amely éveken keresztül Latabár Kálmán tulajdonában volt, találkozhatunk egy, több festményén is visszaköszönő nőalakkal, akinek melankolikusan mélázó, önmagába forduló tekintetét most mintha élettel töltené meg, s így a figura teljes megjelenését és kisugárzását megváltoztatja. Az, hogy több, tárgyában egymáshoz nem kapcsolódó művén hasonló karakterrel bíró szereplők jelennek meg, azzal magyarázható, hogy ugyanazt a modellt festi meg újra és újra. Ezt a nőalakot ismerhetjük például a Persely előtt10 és a Leány a 8 Öreg paraszt / Tanulmány a Falu hőséhez (1874 körül; olaj, fa; 39,5 x 34 cm; jelezve jobbra lent: M. Munkácsy; v. Pákh Imre gyűjteménye, USA). 9 VÉGVÁRI 1958. 166. 10 Persely előtt (1874; olaj, fa; 92 x 57 cm; jelezve jobbra lent: M. Munkácsy 1874; Magyar Nemzeti Galéria; leltári szám: 7022). 312
