A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)

Sz. Kürti Katalin: Munkácsy művészbarátai, társasági élete 1871-1896 között. A festő párizsi szalonja

Munkácsy művészbarátai, társasági élete 1871-1896 között

1878-ban tízéves szerződést kötött Munkácsy és Sedelmeyer. Ez az anyagi biztonságot (bár megkötöttségeket is) jelentő „keretszerződés” megindította Mun- kácsyt a világhír felé, de rátérítette egy olyan útra, amelyet festőkollégáinak egy része nem értett és nem bocsátott meg (2-5. kép).

C. Sedelmeyer európai körútra vitte a Miltont, s jelentős anyagi sikert ért el a belépőkből és a cikkeket tartalmazó könyv árusításából, majd a mű rézmetszetű változatának eladásából. Munkácsy 1878-tól vezetett számadáskönyvéből tudjuk, hogy pl. 1878-ban 25 000, 1880-ban már 100 000 frankot kapott a műkereskedőtől. Ezért azonban keményen meg kellett dolgozni. Párizsban robotolt nyaranta is, miközben Cécile négy-öt hónapot töltött Colpachon, birtokai ügyét intézve. A festő szinte naponta beszámolt feleségének életéről, munkájáról. Gyakran kellett Karls- badba utaznia, de a fürdőkúra nem volt eredményes. Kínzó szem- és fejfájásai ellenére is dolgozott nemegyszer Berthier nevű barátja műtermében. Közben ugyanis építkezett: a „kinőtt” Legendre utcai kis palota helyett a Villiers sugárúton vettek házhelyet egy hatalmas palota számára. 1879-1880-ban szalonképeket, tájképeket festett, párhuzamosan készült a Sedelmeyerrel megbeszélt nagy Krisztus-képre.

Környezetében, baráti körében többen foglalkoztak a Krisztus-témával, ha más hangsúllyal is: M. Antokolszkij szobrász (aki Ivanov műveire is felhívta figyelmét), Zichy Mihály, Gustave Dóré. 1880. július 3-án írta feleségének, hogy belekezdett a nagy képbe, előző nap egy kiváló modellt talált az egyik zsidóhoz. Panaszkodott a nagy melegre, de azért rendületlenül dolgozott. Ebben az állapotban látta őt műterme földszintjén dolgozva Fritz von Uhde, aki később így idézte a lázas munkát: „... magából kikelve, tűzzel rohant a munkába... felgyűrt ingujjal, mint egy mázolólegény, tombolt ide-oda a képen, míg végre a türelmetlenségtől lebírva puszta kézzel markolt a festékbe, és egyre szélesebb foltokban alakította a képet. Megesett, hogy aztán ebben az állapotban átment a szomszédjához, egy öreg francia festőhöz, hogy egy kis szuszhoz jusson”.12 Ez a festő, illetve grafikus Gustave Dóré volt. A kép nem készült el a Salon nyitására, elutasították a késve beadott képet. Sedelmeyer nem tétovázott: 1881 nagypéntekétől saját palotáját bocsátotta rendelkezésre. Talán még őt magát is meglepte a Le Christ devant Pilate hatalmas sikere, a látogatók naponkénti több ezres tömege. Munkácsy dicsfény nélküli Krisztusa minden egyház képviselőjét, de még a szabadgondolkodókat is elragadta. Ezrek vitatkoztak: vallásos vagy filozofikus művel állnak szemben?

Több, mint harminc elemzés jelent meg a Gazette des Beaux Arts-ban, a Le Monde-ban, a Le Figaro-ban. Volt, aki kizárólag művészi szempontból méltatta, sokan azonban vallástörténeti oldalról kritizálták. „Ez az én Krisztusom, én éppen így fogtam fel mint filozófust, mint embert/”12 13 - nyilatkozott Renan. Sedelmeyernek arra is volt gondja, hogy kivédje a képet ért egyházi kritikákat. Megnyerte a párizsi

12 UHDE 1902. 322.

13 Idézi: CZOBOR 1882. 88. saját fordításában.

291