A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Cs. Szabó István: Temetkezési szokások Békés megye református településein (Füzesgyarmat, Gyoma)
Cs. Szabó István hunytról A férfiak nem nagyon énekeltek. A női ágon lévő családtagok az elhunyt jobb keze felől ültek a ravatal mellé, a férfiak bal keze felől a ravatal mellé kétoldalt sorba állított székekre vagy lócákra. Időközönként egy asszony vagy férfi kiment fogadni a halottlátókat, s a már ott lévőket „kínálták az asztalra feltett ételből- italból”. A virrasztás éjfélnél nem tartott tovább.42 Gyomán a „halottas háznál nem illett aludni, különösen nem az első íccaka, ekkor a részvételők elmentek, a háziak fennmarattak. Ha úgy esett a temetés ideje, hogy vót második íccaka, akkor mán szenderettek egy kicsit”. Estefele jöttek az „üsmerősök, úccabéliek, távolabbi rokonok halottlátni, ríszvítelni”. Voltak idős asz- szonyok, akik „jóhangu zsótáros ínekesek vótak, az ilyennek szólott a halottas fél, hogyhát el ne felejkezzík rúllunk. Eljöttek osztán, és kis halotti ínekeskönyvbűl ínekel- gettek. A legjobb hangú vót az előínekes, elínekelt egy szakaszt, osztón a többi utánira monta. A többi öregasszony jött, ha kellett, ha nem. Azok osztán csaptak ojjan sírást- rívást, ojanféle ott kitanált sírotokkal, búcsúztatókkal, hogy megríkattak mindenkit. Nímej helyeken nem szeretők, ha jajveszékeltek, másütt meg kírtík. ” A „ ravatalos szobába nem nagyon illett beszílgetni”. Módosabb gazdák külön fogadtak sirató asszonyokat. A virrasztók nem sok időt töltöttek, egy-két éneklés idejéig maradtak. „A gyomai sváboknál vót borral, kaláccsal kínálás, de ezt a gyomaiak nem gyakorolták, kísűbbet átvették különösen azok a családok, akik a Nímetvárosi ríszen laktak, szomszíccságba a svábokkal. ” A férfiak a másik szobában beszélgettek az elhunytról, úgy illett, hogy csak a jó tulajdonságait emlegessék fel. „A halott mellett szinte csak az asszonyníp vót, ezeknek az öregasszonyoknak ez igen nagy esemíny vót. ” Minden más mozzanata a virrasztásnak úgy történt, mint Füzesgyarmaton.43 Temetés Füzesgyarmaton, amikor még háztól temettek, a temetés a „gyülekező" harangszóval kezdődött. A harangozást akkor kezdték el, amikor az egyháztól elindult a funerátor vezetésével a lelkész s a kántor 10-12 „nagyiskolás” (V-VI. elemi osztályos) fiúval a halottas házhoz. A ház tornácán vagy az udvaron megálltak az énekes gyerekek, és ott a kántor vezetésével halottas énekeket énekeltek. Az udvarra kivitték a ravatalt, melyet esős vagy fergeteges téli időben az eresz alatt helyeztek el. A koporsót mindig lábbal az udvar fele hozták ki, s lábbal az utca fele helyezték el. A koporsót leszegezték, később átváltottak facsavarra, mert többeket „rosszul érintett a kopácsolás”. Az udvarra kivitt ravatal „valamelyik oldalán" elhelyeztek egy kisebb asztalt a lelkésznek, s ezt letakarták egy fekete rojtos „hímes terítővei”. Ez a „kendő nemzedékeken át öröklődött”. A koporsó lezárása előtt a hozzátartozók fennhangon zokogtak, ráborultak a koporsóra, „búcsúztatták szerettüket”. Az I. vi42 Pikó Károlyné, Zs. Nagy Károly, Hegyesi Jánosné közlése, Füzesgyarmat. 43 Baráth József, Kis Gábor, Szabó Istvánné, Gyalogh Ferencné közlése, Gyoma. 194
