A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Kocsor János: Képeslapok a volt Gyulai és Békési járásból a Munkácsy Mihály Múzeumban (1899-1945)
A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33 (2009) 137-178. Képeslapok a volt Gyulai és Békési járásból a Munkácsy Mihály Múzeumban (1899-1945)- Kocsor János A Békés Megyei Múzeumok Közleményeinek 28. kötetében a Munkácsy Mihály Múzeum 1920 előtti békéscsabai képeslapjainak adatait tettem közzé.1 Bár logikus lenne, mégsem a megyeszékhely időben ezután következő anyagával folytatom a bemutatást. A békéscsabaiak számára könnyebben elérhető, helyben rendelkezésre áll a gyűjtemény, így helyesebbnek tűnik, hogy ezúttal mások számára nyújtsak egyfajta tájékoztatást. A békéscsabai témájú közleményben vázlatosan lejegyeztem a múzeum képeslap-gyűjteményének történetét. Jelen esetben is igaz, hogy az első nagyobb tétel 1967-ből, dr. Petrikovics László, szerencsi gyűjtőtől származik, egyik-másik lapon látható is ovális, „Petrikovics-gyűjtemény” feliratú bélyegzője. Az itt tárgyalt képeslapoknak mintegy fele gyűjteményének része volt; elsősorban nagyobb településeket, Gyulát, ezenkívül Békést és Mezőberényt ábrázoló képeslapokat köszönhetünk neki. Rajta kívül ajándékozott, illetve eladott lapokat a múzeumnak: Kéri Attila gyulai lakos (békési, köröstarcsai, ókígyósi képeslapok), Kórodi Gáborné békés- szentandrási lakos (békési lapok); 2000-ben Petőfalvi Pálné békéscsabai lakos több községet ábrázoló képeslapot ajándékozott a múzeumnak. Mely települések szerepelnek az ismertetőmben? Földrajzi keretül az 1945-öt megelőző közigazgatási beosztás szerinti békési és gyulai járást választottam. E terület közigazgatási képe - és nem csak a járások megszűnése miatt - jelentősen különbözött a maitól. Időszakunkban, a 19. század végétől 1945-ig, a járási székhelyet betöltő Békésen és Gyulán kívül a következő települések számítottak önállónak: a Békési járásban Köröstarcsa és Mezőberény, a Gyulai járásban Doboz, Gyulavári, Kétegyháza, és Újkígyós, majd 1927-től a Doboz határából kivált Mezőmegyer.2 A felsorolt települések közül a ma Gyulához, illetve Békéscsabához tartozó Gyulaváriból és Mezőme- gyerről nem birtokol a múzeum képeslapot, így tehát e kettő kivételével a fent felsorolt 1 KOCSOR 2006. 2 A terület közigazgatási képe lényegesen átalakult 1945 után, a szocialista korban. Először Bélme- gyer vált el Békéstől 1946-ban, majd 1950-ben Murony és Kamut, végül 1954-ben Tarhos. Köröstarcsa és Csárdaszállás útjai 1952-ben váltak el. Mezőmegyert 1973-ban Békéscsabához csatolták. A gyulai járásban Újkígyós kötelékéből 1950-ben vált ki Ókígyós, Gyulavári pedig 1974-ben csatlakozott Gyulához. KŐVÁRY 1999. 327, 529, 546, 596, 664, 691. 137