A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 33. (Békéscsaba, 2009)
Seres István: A pestis Kötegyánban és Sarkadon 1738-ban
Seres István A kötegyániak után Buday a szomszédos Sarkad négy lakosát hallgatta ki. Az egykori hajdúvárosból a körülbelül 80 esztendős főbíró, Berke János kíséretében három fiatalabb férfi: Pap Péter jegyző, Tóth János és Sós Mihály jelent meg a szolgabíró előtt. Az idős Berke János Rákóczi egykori kurucai közül került ki, és már több ízben viselte a bírói tisztet. Ő volt Sarkad első bírája az 1711. január 11-ei kapituláció után, amikor a városba kivonult hajdúk eldöntötték, hogy csak az maradhat továbbra is köztük, aki vállalja, hogy a jövőben a város minden közterhéből kiveszi a részét. Ezután még 1723-ban és 1738-ban is őt választották meg Sarkad első emberének. A város köztiszteletben álló főbírójánál jóval fiatalabb Tóth János és Sós Mihály nevét az 1735. évi parasztfelkelés, az ún. „Péró-lázadás” sarkadi résztvevői közül ismerjük. A sarkadiak szerint náluk október 9-e táján még nem igen sűrűn haltak az emberek. A halottak között volt, aki „természet szerint való halállal”, más pokolvarban hunyt el. Legutóbb egy Csők István nevű csősz egy héten át feküdt pokolvarban. Mojses István leányának a szemöldökén volt, az is egy hétig feküdt benne, majd mindketten meghaltak. Egy Deres nevű lakos leánya október 7-én betegedett meg, és másnap éjjel meg is halt. Neki egyértelműen mirigye volt, 9-én temették. Egyébként először Sarkadon is a cigányok közül haltak meg, de az elöljáróság nem hallott arról, hogy „gugában holtának volna”, azaz fertőzöttek lettek volna. (Különben a kötegyániak is úgy tudták, hogy október 9-e előtt négy sarkadi lakos halt meg pestisben.) Mivel maguk külön nem vizsgálták, a sarkadi elöljárók nem is hallottak arról, hogy október 9-e körül lettek volna betegek a városban. A vármegye parancsa szerint mindig körültekintően vigyáztak, ezért nem tudják, hogy honnan jöhetett közéjük a betegség. Arról viszont a kötegyániakhoz hasonlóan ők is beszámoltak, hogy Gyuláról valóban érkezett Sarkadra egy cigány, amikor viszont keresni kezdték, a sarkadi cigányok közül átment a kötegyániak közé, és ott halt meg. A sarkadi és kötegyáni cigányok közül a tanúvallatásig már többen meghaltak, Berke János és társai viszont nem hallottak arról, hogy a pestis a szomszéd településen kívül bárhol felütötte volna a fejét a vármegyében.29 Bár a kötegyáni elöljárók vallomása alapján úgy tűnt, hogy október 9-e körül már csillapodni kezdett a járvány, valójában még egy hónap múlva is teljes erővel dühöngött. A Nagyszalontán élő Győry Gáspár Bihar vármegyei esküdt november 4-én részletes levélben számolt be Bucsy Mihály alispánnak a pestis kötegyáni tom- bolásáról. Győry mindent elkövetett a pestis megfékezésére, Kötegyánba hat mázsa sót küldött át, levele megírásáig azonban cseppet sem látszott megszűnni az „Istennek haragos ítíleti köztök”. A nyomorult helységben szeptember 25. és november 2. között már összesen 165-en haltak meg; szinte már a túlélők sem voltak ennyien. „Egy nehány jó gazdák elmentenek az koporsóban”; volt olyan ház, ahol csak 25 Minderről lásd: Függelék, 2. sz. 104
