N. Varga Éva, Szatmári Imre szerk.: A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 32 (Békéscsaba, Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2008)

Deli Tamás: Adatok a Tiszántúl szárazföldi csigafaunájához II. Nyírség

mányai olyan botanikai értékeket őriztek meg a mai napig, amely alapján jégkori és jégkor utáni maradványoknak tekintik ezeket a vegetációkat.

21 Legértékesebb ilyen elem a hazánkban csak a Bátorligeti-lápon tenyésző szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica). További feltűnő és a Tiszántúlon máshol nem vagy nagyon ritkán előforduló növények: Trollius europaeus (kárpáti-kapcsolatokat mutató alfaja található itt), Comarum palustre, Iris sibirica, Veratrum album. A nyírségi lápmedencék potenciális vegetációja tehát a keményfás ligeterdő. A mozaikosságot eredetileg a mélyebb vizű láptavak és az azt szegélyező lágyszárú növénytársulások jelenthették (vékony szegélyek), amelyek mintegy propagulum forrásai lehettek a ma uralkodó lágyszárúak által dominált lápi vegetáció-komplexeknek. A nyílt vizű lápi vegetáció (pl. zsombéksásos) és a ligeterdő vagy még inkább a ligeterdőt szegélyező lápi füzes között helyezném el (ideális esetben). Tehát egyfajta szegély vegetáció, és mint ilyen, az eddigi tapasztalataim (főleg középhegységi) szerint csigafaunája egyaránt tartalmaz erdei és nyílt vegetációkra jellemző faunaelemeket. Ilyen jellegű keverékfaunákat azonban nem találtam a megvizsgált 13 lápi magaskórós esetében (érdemes lenne további vizsgálatokat végezni olyan helyen is, ahol tényleg szegélyként viselkedik a magaskórós vagy legalábbis közel esik hozzá). Erdei fajok közül mindössze a Punctum pygmeum került elő szinte minden helyről. A nyírségi lápi magaskórósok tehát nem refugiumai az egykoron jellemző erdei fajoknak. A Nagyfenéki-erdőben tapasztaltak alapján azonban a nyílt vegetációjú láprétek-magaskórósok faunája - néhány jövevényt leszámítva - a keményfás ligeterdők faunájából származtathatók. Ezek főleg a nagy tűrőképességű, de még inkább a vegetáció felépítésére nem érzékeny fajok: Carychium minimum, Cochlicopa spp., Vallonia costata, Vallonia pulchella, Vertigo spp., amelyek számára a víz állandó vagy időszakos megléte a limitáló tényező. Ezek a fajok azonban az erdei életközösségekben nem vesznek részt ekkora egyedszámmal, mint azt tapasztaltam a magaskórósok esetében. A jövevényeknek nevezett fajok az erdőirtásokat követően kb. 2000 év óta folyamatosan szivárogtak a nyírségi lápmedencékbe (pl. Pupilla muscorum, Granaria frumentum, Monacha cartusiana). A 2003-as évben a mocsári angyalgyökér {Angelica palustris) élőhelyeinek vizsgálata során hatalmas mennyiségű anyagot dolgoztam fel, és meglepődve tapasztaltam, hogy mennyire egységes képet mutat a lápi magaskórós faunája. Ideális esetben csak higrofil fajok alkotják a faunát. Ennek megfelelő együttest az Apagyiréten sikerült feltárni, ahol egyértelműen csak higrofil fajokat találtam. Az együttest alkotó fajok a többi területen is nagy tömegben fordulnak elő, vagyis konstans tömegfajok: Carychium minimum, Succinea oblonga, Cochlicopa sp. fajok, Vallonia enniensis, Vallonia pulchella, Vertigo antivertigo, Zonitoides nitidus, Pseudotricha rubiginosa, Fruticicola fruticum. Én ezt az együttest tekintem a nyírségi magaskórósok alapfaunájának. A Cochlicopa nitens mutatja, hogy nemcsak jó vízcllátottsá21 SOÓ 1935. 14.