A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)

Németh Csaba: Az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalakulása és kezdeti évei

Az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalakulása és kezdeti évei pénzügyi, négyen műszaki területen, ketten a vasútnál, egyikük a közigazgatásban dolgozott, egyikük városi állatorvos, egyikük pedig tanító volt. Az öt nyugdíjas tisztviselő között egy pénzügyes, egy bírósági, két közlekedési alkalmazottat és egy csendőrtiszthelyettest találunk. Kettejük (a testület mindössze 7%-a) a szolgáltató ágazatban dolgozott: az egyik vendéglős, a másik műszaki vállalkozó volt. Mellettük 5 fő (a testület 18%-a) képviselte az iparosokat: egy-egy szabó-, bádogos-, cipész- és kalaposmester, illetve a húsüzem tulajdonosa. A 28 főből hatan, vagyis a testület alig 22%-a számíthatott vagyonosnak, bár ne felejtsük el, hogy a vagyon és a jövedelem nem mindig azonos kategória. Stéberl András, a húsüzem tulajdonosa igazából már a nagyiparosokat képviselte, neki volt a legmagasabb értékű ingatlanvagyona, és emellett nagyobb területű földbérlettel is rendelkezett (2. kép). Az övét Jeszenszky Antal szabó- és Sülé József kalaposmester, valamint Oszuszky János vendéglőtulajdonos jövedelmi helyzete követte. Két további személynek, dr. Paulinyi Gyula törvényszéki tanácselnöknek és Uhrin János vízmesternek volt jelentősebb szőlő- és földtulajdona, valamint Stéberl Mihály műszaki vállalkozó jövedelmének az értéke volt magasabb. Rajtuk kívül másik hat személynek (Lénárt Ferenc, Lőrincz János, Marik Sámuel, Miegend Rezső, Bergel Péter és Paulik János), vagyis a tagok 43%-ának volt kisebb-nagyobb háztulajdona, de kilencen (32%: dr. Vangyel Endre, Safari László, Olofson Miksa, Falta Imre, Horémusz István, Juhász László, dr. Szórády István, Szák György és Veres Béla) csak házhellyel rendelkeztek. A gyülekezet vezetői negyed részének (Tátrai Károly, Schád János, dr. Kulitzy Béla, Rózsa János, Fábri János és Dobiz Zoltán) viszont semmiféle ingatlanvagyona nem volt. Földbirtoka mindössze 5 személynek, azaz kevesebb mint 18%-uknak volt, az is meglehetősen csekély kiterjedésű. 1932-ben a városi virilisek listáján Stéberl András a 6., Kéler János gyógyszerész a 27., Sülé József kalaposmester pedig a 38. helyet foglalta el. A többiek nem kerültek be az első száz közé.

63 Az állami fizetésből élők aránya mindvégig kimagasló értéket, a tagság 42-52%-át tette ki. A nyugdíjasok aránya 10-16% közt hullámzott. A két csoportba tartozók együttesen mindvégig meghaladták a presbiterek 60%-át. Az iparosok és kereskedők, valamint a földműves tagok aránya egymás reciprokat képezte. A kezdetben 24%-ot számláló iparosság, nyilván a gazdasági válság hatására igencsak lecsökkent, 1932-ben alig érte el a 4%-ot. Később erősödésnek indult, s 10% körül állandósult. A földművesek aránya a kezdeti 4%-ról, a tanyasi hívek 1929-es megválasztását követően 11%-ra emelkedett. Az egyéb kategóriába soroltak a presbitérium tagjainak 9-16%-át tették ki. (Az útmestert, a vízmestert és a vendéglőst soroltuk közéjük.) Ha a szolgáltatásban tevékenykedő iparosokat, állami alkalmazottakat is közéjük számláljuk, akkor - Gyula város polgárosodottsági szintjéhez méltóan - meglehetősen magasra, a klasszikus tisztviselőkkel azonos arányúra emelkedik az ő számuk is. Békésmegyei Hírlap, 1932. november 29. 183