A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)
Németh Csaba: Az önálló gyulai evangélikus egyházközség megalakulása és kezdeti évei
Németh Csaba ták, s ezzel „hajlékot adtak a hajléktalanoknak, és felemelő szép példáját mutatta a keresztyéni testvéri szeretetnek" . 31 A fenti határozatok megerősítésére november 18-ra közgyűlést hívtak össze. A lelkész megállapodott a reformátusokkal arról, hogy a temetőjükben helyet biztosítanak az evangélikusok részére. A közgyűlés elfogadta a presbitérium azon határozatát is, mely szerint mindenki, aki egyházi adót fizet, szavazati joggal bír a közgyűlésen, s azt személyesen gyakorolhatja. A közgyűlés intézkedett az imaház takarításáról, amely feladat felügyeletével és napszámosok esetenkénti fogadásával özv. Kéler Istvánnét bízták meg. Úgy döntöttek, hogy a kegyszereket is az imaházban helyezik el, s betöréses lopás ellen is biztosítják őket. A gyülekezet vagyona ekkor 1,5 millió koronát tett ki. 32 A lelkész november 24-én köszönetet mondott Halmosnénak az énekvezetésért. Úgy tűnik, hogy kántor hiányában reá maradt ez a munka. A hitoktatás beindítása sem ment zökkenőmentesen. A polgári fiúiskola igazgatója ugyanis december 3-án azt közölte a lelkésszel, hogy a hittanórák tartásához termet nem tud adni. 33 November 28-án Váradi-Szakmáry Arisztid lemondott presbiteri megbízatásáról. A november 4-i jegyzőkönyv egyik hitelesítője még ő volt. Később már nincs nyoma, hogy részt vett volna a presbitérium munkájában. 34 A december 2-i presbiteri ülésen a függőben maradt kérdések, az egyházi adók kérdése és a kántor javadalmazása volt a téma. Olofson Miksa pénztárnok szerint 200 főre tehető az adófizetők száma, de közülük sokan a békéscsabai egyházközségnek fizetik az adójukat, ezért kérte az általuk oda befizetett összeg átutalását Gyulára. Kifejtette, hogy a szükségletek fedezésére 25 q búzára lenne szükség, ami éppen kitelik az adókból. A felügyelő javaslatára úgy döntöttek, hogy az adófizetést csak a következő év január l-jétől teszik kötelezővé, a közadók mintájára, negyedévenként előre befizetve, késedelem esetén büntetőkamattal. Erre az évre csak az önként felajánlott összegeket fogadták el. A felügyelő javasolta azt is, hogy a kántori teendőket szívességből lássa el a helybeli református tanító, s működéséért csak esetenként honorálják: 5000 К tiszteletdíjjal. Az Egyetemes Evangélikus Egyház gyámintézete az újjászerveződő gyülekezetnek indulásként az év decemberében 30 000 К segélyt folyósított, ezzel szemben az államsegély iránti kérelmet elutasították. 35 31 GyEEI Jegyzőkönyvek 1923. november 4.; Békés, 1907. június 23.: A gyulai baptistákat megosztotta az Apponyi-féle törvény. Rostás Péterek tiltakoztak a kvalifikált vezető kinevezése ellen. El is adta a telkén lévő imaházat. Ezt azonban éppen azok vásárolták meg, akik egyetértenek azzal, hogy a törvény rendelkezéseinek eleget téve törvényesítsék őket. Rostásék ezért új imaházat béreltek ki. 32 A Békés 1923. szeptember 26-i adata (1 q búza = 100 000 K) alapján ez ekkor 15 q búza értékének megfelelő összeg volt. 33 GyEEI Iktatókönyv 11/1923 és 16/1923. 34 GyEEI Jegyzőkönyvek В. 11. 35 GyEEI Iktatókönyv 17 és 21/1923. 172