A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 30. (Békéscsaba, 2007)

Gyucha Attila–Bácsmegi Gábor–Fogas Ottó–William A. Parkinson: Bautechnische und ansiedlungshistorische Beobachtungen auf einer tiefländischen Fundstelle aus der frühen Kupferzeit

Bóka Gergely helyezkedik el a Kamut-völgy tol. Településtörténeti szempontból fontos körülmény - mindamellett, hogy sok esetben a régészeti lelőhelyek sora rajzolja ki az egykori vízfolyások futási irányát -, hogy ez a terület a holocéntol kezdve folyóvizekben nagyon szegény területnek számít. Vizet csak ásott kutakból vagy a hajdani medrek fenekén időnként feltörő talajvízből, valamint az összegyűlt esővízből nyerhettek.

3 A tájegység jellemző talajtípusa elsősorban a jól termő réti, illetve a mészlepedékes csernozjom. Az ősi vegetáció túlnyomórészt az ún. löszpusztarétből állt. Ezt jól alátámasztják a történeti források is. Az első katonai felmérésen szembetűnőek a végtelen füves pusztaságok a területen. Ez a kép a 19. századi vízszabályozás előtti állapotokra vonatkozik elsősorban. De mi volt a helyzet területünkön a kora és középső vaskorban? A subboreális vagy bükk-korszak - lényegében a bronzkor (Kr. e. 2500-800) - a legzártabb erdők időszaka. A hőmérséklet csökkent, és a csapadék mennyisége emelkedett. Ennek következtében a középhegységekben kiterjedtek a bükkösök, és az Alföldre is leereszkedtek. Ebben az időszakban boríthatta a legtöbb erdő az Alföldet. Ezután az ún. bükk II. kor következett a Kr. e. 800-as évek után. Az éghajlat szárazabb lett, ennek hatására a bükk lassan visszahúzódott az Alföldről, és az erdős puszta tért hódított.

4 A második katonai felmérés térképén a lelőhely közelében elhelyezkedő Borjú-rétet mélyebben fekvő, vízzel borított területként ábrázolták (3. kép 2). Ezzel szemben az első katonai felmérés térképén a rét nem volt víz alatt (3. kép 1), azonban a területen jelölt, fűben gazdag „pusztaságot" három időszakos vízfolyás akkor is táplálta.

5 Az időszakos vízfolyások által táplált vizenyős terület tehát hol víz alatt állt, hol pedig dús legelőként szolgált. A terület vízellátásának időszakosságát a vaskorban is feltételezhetjük, ugyanis állandó közeli vízforrás hiányában a Borjú-rét környékén megtelepülő népesség a folyamatos vízellátás biztosítására kutakat kényszerült ásni. Amikor éppen nem volt víz alatt a Borjú-rét, akkor az ásott kutakból nyerték a vizet. A terület megtelepedésre kiválóan alkalmas volt. Ezt mutatják a Borjú-rét déli magaspartján sorakozó különböző régészeti kultúrák és etnikumok lelőhelyei a középső bronzkortól a késő középkorig: Békéscsaba 105., 180., 181., 182., 187., 188., 189., 190., 480. számú lelőhelyek (2. kép).

6 A fentiek alapján a mélyebben fekvő területeken időnként tóvá duzzadó, időszakos vízfolyásokkal tagolt erdős pusztát képzelhetünk el a szkíta korban területünkön, amely kiválóan alkalmas volt legeltető állattartásra, valamint a talaj jó termőképessége miatt földművelésre is. 3 SZABÓ-SZABÓ 1983. 131; BLAZOVICH 1985. 23, 48-49. 4 KERTÉSZ 1991. 38-39. 5 A katonai felmérések térképeit sikerrel alkalmazták korábban néhány északkelet-magyarországi vaskori lelőhely földrajzi elhelyezkedésének és környezetének vizsgálatakor: ALMÁSSY 2001. 133-153. 6 MRT 10. 188, 207-209, 210, 211-214, 290-291. 112