Sz. Kürti katalin: Munkácsy-ereklyék és dokumentumok a békéscsabai múzeumban. Második, javított, átdolgozott kiadás (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 29. Békéscsaba, 2006)

társulatnak. Az eredeti költemény írója, Coppée már régóta látogatója volt párizsi szalonjának, mégis a Balázs-Szigligeti-átirat ragadta meg, s 1892-től foglalkozni kezdett a Sztrájkkal is. Először azonban a Honfoglalásba, kezdett, amit többszöri átfestés után, 1893 decemberében állítottak ki Párizsban, Georges Petit-nél. 1893-ban Turinba (Torino) utazott, ahol átadta az agg Kossuthnak a mű reprodukcióját. A Honfoglalás után Kádár Gábor, Párizsban élő nyomdász, grafikus ösztönzésére megfestette a Krisztus-trilógia befejező darabját, a 403 X 650 cm-es Ecce homot, amely 1896 márciusára készült el. Nem „M. de Munkácsy", hanem „Munkácsy Mihály" szignóval látta el. A festmény fölött nem ő rendelkezett, azt egy magyar alkalmi egyesülés forgalmazta, vándoroltatta egészen 1914-ig. A millenáris kiállítás idején a Feszty-körképpel vetekedő látványosság lett az Ecce homo bemutatója. A festményt az Andrássy út végén, a Belle-vue nevű mulató udvarán, kis görög templomszerű pavilonban állították ki, amelyet Munkácsy maga mutatott be a királynak és kíséretének. Már ekkor köztudott volt Wlassics Gyula miniszter tárgyalása Munkácsyval a hazatérést illetően. A miniszter a magyar képzőművészet főfelügyelője címet szánta a festőnek. Összesen 315 000 ember látta az Ecce homot Budapesten 1896 nyarán. Ezzel párhuzamosan a millenáris képzőművészeti kiállításon tizenöt művét (többek között Liszt Ferenc, Pulitzemé portréját és a Sztrájkot) mutatta be Munkácsy. Találkozott Fényes Adolffal, sorra látogatta festőkollégáit: Lotz Károlyt, Telepyt, Jókait és vejét, Feszty Árpádot. Az ünneplések végképp felőrölték erejét: Budapestről egyenesen Baden-Badenbe vitték, majd a Bonn melletti Endenichben töltötte utolsó éveit (59-60. kép). Innen rokona, Zsilinszky Mihály államtitkár kísérte haza holttestét 1900. május 6-7-én. 1898-ban felesége „dobra verte" a palota értékeit (34. kép). Az árverésen a magyar testületek nem képviseltették magukat, egyedül Bródy Sándor írt megrázó hangú cikket ekkor, leszögezvén: „Nem ezt érdemelte volna tőlünk!'

42 Annál nagyobb gondossággal és pompával szervezte a magyar kormány Munkácsy temetését, az „utolsó szuperprodukciót" 1900 májusában. Az új Műcsarnokból kísérték végső nyugvóhelyére, a Kerepesi temetőbe. A ravatalt Fadrusz János, Hegedűs László, Lechner Ödön és Stróbl Alajos tervezte. A temetőben Dessewffy Sándor csanádi püspök celebrálta a gyászmisét. Mint ahogy a nagy temetésen, az 1911. évi szoboravatón is képviseltette Bródy Sándor: Munkácsy. Új Idők, 4. évf. 1898. 542. p. 19