A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Medgyesi Pál–Pintye Gábor: A Békéscsaba-Felvégi-legelő lelőhelyről származó késő szarmata kori csontfésű és kapcsolatai

Medgyesi Pál - Pintye Gábor nem tekinthető tárgyunk genetikus elődjének, míg a Lejcaniban lelt vasfésű keltezése megfelel horizontunknak, de ennek egyedisége miatt nemcsak származása problematikus, hanem előkép szerepe is. Germán közegből nem ismerjük példányaink analógiáit, és a késő római, Duna menti provinciák (elsősorban Pannónia) csontipara sem gyártotta ezt a típust. T. Bíró M. a kétsoros összetett fésűk származásának kapcsán említi meg az alán foederatikat, mint e tárgyaknak a gepidák felé való lehetséges közvetítőit.

33 Az általunk ismertetett leletek ugyan nem az előbb említett típusba tartoznak, de feltételezzük, hogy egy olyan szarmata/alán népcsoport karakteres leletét azonosítottuk, akik utolsók között érkezhettek a Kárpát-medencébe, így a Barbaricummal élénk kapcsolatokat ápoló provinciális termelés nem ismerhette meg és gyárthatta ezt a fésűformát. Előfordulási környezetük és analógiáik révén lehetségesnek tartjuk a szarmata csontműves(ek) által való készítésüket.

34 A tárgyalt fésűtípusba tartozó darabok közül egy a szarmata sáncokon kívül (Piskolt), kettő pedig annak közvetlen szomszédságában (Békéscsaba, Polgár) került elő. Elterjedésük a kutatás jelenlegi állása szerint az Alföld keleti részére, a Csörszárok közvetlen környékére korlátozódik. Ezen megállapításunk kapcsán azonban nem feledkezhetünk meg a kutatottság hiányáról, és fontos kiemelnünk, hogy elméletünket a nagyberuházások során előkerült óriási mennyiségű leletanyag feldolgozása módosíthatja. Megjegyzendő, hogy ez a fésűtípus sírleletként eddig nem fordult elő, kizárólag településekről ismert. Elterjedésük és a darabszámok alapján kijelenthetjük, hogy nem egyedi vagy lokális típusról van szó, de kis darabszáma arra utal, hogy használata nem tekinthető általánosnak. A szarmata települések csontfésű leleteinek feldolgozása még folyamatban van, de folyamatosan növekvő számuk alapján annyi már most világosan látszik, hogy - a korábbi feltevéssel ellentétben

35 - használatuk nem volt idegen a szarmatáktól. A kísérőleletek és a díszítésmód alapján úgy tűnik, hogy egy újabb, jellegzetesen az IV. század végére - V. század elejére keltezhető tárgy típust sikerült azonosítanunk. A vasfésűkön található lyukak és különféle alakú áttörések Gh. Diaconu véleménye szerint akasztó-függesztő funkcióval bírtak.

36 Fésűnk fogórészének kiképzésénél nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett „lyukról". A román kutató által felsorolt példányoktól eltérően itt nem utólagosan, feltétlenül a fent említett céloknak megfelelően alakították ki az áttörést, hanem sokkal inkább direkt szerkezeti megoldásról van szó. Két megfejtési lehetőség kínálkozik a résre vonatkozóan. ÉrBÍRÓ 2000. 177-178. BÍRÓ 2002. 67. PÁRDUCZ 1959. 366. DIACONU 1986. 185. 68