A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Gyarmati Gabriella: Elemzési kísérlet Nyisztor János/NEStor deDOSZFÉRIKUS TÁJTEXTÚRÁK című sorozatára vonatkozóan két egységben

Gyarmati Gabriella források is működnek, vagyis az alsó sávban elhelyezett fehér téglalap, amely elindítja a tekintetünket fölfelé, és a fent lévő, a szemet a képfelületről kifuttató, szintén fehér háromszög. Lehet, hogy miközben fölfelé fut, a tekintetünk hasítja fel a képet? És ha igen, ez azt jelenti, hogy cselekvő gondolkodásunkkal (a szemlélés, az elemzés során) mi magunk tárjuk fel a műalkotást, fejtjük meg a titkát. A fentiekben vázolt két megközelítés a részek intenzíven felfokozott, eleven hatására alapoz, alakvizsgálatra és folyamattanulmányra együttesen adva lehetőséget. Az értelmezési variánsok a tér tapasztalásának változó tényezőiről tudósítanak; a térkoncepció alapja nyilvánvalóan a megközelíthetőség, ami a hangsúlyeltolódásról tanúskodik, azaz a részek és a részletek egyre önállóbbá és függetlenebbé válásáról, központi problematikává lényegüléséről. A csendéleti elemek alapvető tulajdonságainak megmutatását Nyisztor János nem mellőzi, érzékelhetőségük/érzékletes ábrázolásuk nagyon is fontos, bár ez csak egy momentuma az alkotót jellemző erőteljes.atmoszférateremtő képességnek. Fogalmazásmódjával az illuzionizmus és a festékanyag teremtette materiális valóság közötti határmezsgyén mozog; jócskán túlmutat a történések és a látvány leltárszerű adatolásán, de a tapasztaltak nyomán sikerül neki egy erőteljesen szubjektumfüggő új szemléletet konstruálni. Hiába tűnik első ránézésre valószerű látványnak a kép, e tábla esetében pusztán a szándék valóságos és reális, a mű - láthatóan - más irányok felé mutat. Elképzelése szerint olyan tartományba viszi/juttatja a nézőt és (vagy) a recenzenst, mely csak néhány szállal kapcsolódik a műhöz, pontosabban egy olyan világba engedi, amely a kép rejtjelekkel teli, sűrített lenyomata. Az elmúlás, a bomlás evidenciaként való elfogadásának gesztusa egyértelműen leolvasható a képről, bár az alkotó a rothadás folyamatának megindulását pusztán esztétikailag, formailag tartja izgalmasnak (pl. a penész boly hait és fodrait, zuzmószerű felületeit), ezért is kerüli annak előrehaladott állapotban történő bemutatását. A romlás során más élőlények másfajta élete kezdődik (új lépték; a makroés a mikrokozmosz egymáshoz való viszonyulása, a kettő határának azonosítása, konkretizálása fontos), ez a folyamat érdekli, de nem biológiai szempontból, nem teljes egészében és nem száraz drámaisággal akarja feldolgozni. Nem hátrál meg a rothadás dicsérete előtt, csak nem az foglalkoztatja. Elképzelése viszont így is számos kölcsönhatási ponttal bír Peter Greenaway ZOO című filmjével, aki viszont módszeresen vezeti végig a bomlás rendjének tanulmányozását, hogy „a pusztulás, a szétesés processzusa után születő harmónia" eshetőségeit, megvalósíthatóságának lehetséges útjai közül egyet részletekbe menően megvizsgáljon.

11 A filmben egy ikerpár „meghatározhatatlan természetű küldetését" követhetjük nyomon, amely egy tragédiával kezdődik, aminek feldolgozása összefonódik a lefolytatott vizsgálattal. „Az egyik fivér különleges filmfelvételeket készít. A késleltetve, kockánként exponáló kamera technikáját, mely másodpercekké sűríti a hónapokat, jól ismerjük HIRSCH 1991. 37. 398