A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Merényi-Metzger Gábor: A gyula vármegyeháza egykori arcképcsarnoka

Merényi-Metzger Gábor A vármegye által kiírt pályázatra hat fővárosi festőművész - Both Menyhért, Endrey Sándor, Gyulai László, Mannheimer Gusztáv, Stettka Gyula és Zilzer Antal - jelentkezett. Végül, 1898. május 26-án a képmás megfestésével Stettka Gyulát (1855-1925) bízták meg. 123 Stettka még ebben az évben - 600 forint honorárium fe­jében - el is készítette a 127 x 95 cm nagyságú, vászonra festett olajképet. A portré 1898. november 18-a előtt érkezett meg Gyulára. 124 Majd azt 1899. február 27-én leplezték le a vármegye közgyűlési termében. Az arckép felavatásakor dr. Bodoky Zoltán főjegyző tartott emlékbeszédet a néhai főispánról. 125 (A beszéd nyomtatásban is megjelent. 126 ) A Terényi Lajosról festett ülő térdkép nagy valószínűséggel 1944 után meg­semmisült. Terényi Péter - a főispán fia - egy kéziratban ugyanis azt írja az édes­apjáról készült festményről, hogy „a 2-ik világháború utáni fordulatkor a kép el­tűnt, valószínűleg a feltűnően gazdag hatalmas ráma birtoklásának diadalára"} 21 Szerencsénkre azonban a Budapesten élő Walter Terényi Lajosnak - a főispán uno­kájának - a birtokában a mai napig megtalálható az az igen jó minőségű korabeli reprodukció, amely az egykori portréról készült. Említést érdemel még, hogy a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonában ­és 2001 óta a gyulai városháza dísztermében - található egy Terényi Lajost ábrázo­ló, 115,5 x 75,5 cm nagyságú, vászonra festett álló térdkép. 128 Ezt azonban nem a vármegye, hanem Gyula városa készíttette 1899-ben Uferbach Jenővel, 129 és az 1950-es évek elején, Terényi Péter ajándékaként került a múzeum birtokába. 130 Erzsébet királyné (1837-1898) Békés vármegye Törvényhatósági Bizottsága - dr. Fábry Sándor alispán ja­vaslatára - 1898. szeptember 19-én határozta el, hogy megfesteti I. Ferenc József király volt feleségének, a kilenc nappal korábban, szeptember 10-én meggyilkolt Erzsébet királynénak az arcképét. 131 A képmás megfestésével idősebb Vastagh Györgyöt (1834-1922) bízták meg. 132 Vastagh a következő évre - 1500 forint honorárium fejében, amely egyben az uralkodót ábrázoló arckép ára is volt - el is készítette a 250 x 120,3 cm nagysá­gú, vászonra festett olaj képet. A portrét 1899. október 16-án - egyszerre I. Ferenc :з BML IV. В. 407. b. 11710/1898. M BML IV. В. 407. b. 25059/1898. !5 BML IV. В. 402. a. 30. kötet. 2/1899. !6 BODOKY 1899. 1-13. 11 BML XIII. 9. 1. doboz. Terényi Péter kézirata Terényi Lajos főispánról, fol. 29. !8 EFMltsz.: 55.30. !9 BML V. В. 171. 24. kötet. 182/1897., 27. kötet. 8/1900. 10 BML XIII. 9. 1. doboz. Terényi Péter kézirata Terényi Lajos főispánról, fol. 30. 11 BML IV. В. 402. а. 30. kötet. 622/1898. 12 BML IV. В. 402. а. 30. kötet. 947/1898. 374

Next

/
Thumbnails
Contents