A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)
Merényi-Metzger Gábor: A gyula vármegyeháza egykori arcképcsarnoka
Merényi-Metzger Gábor veiben fordult Károlyi grófhoz, hogy az „évekig zavartalanul fenállot jó viszony emlékül arcképét lefestetni, nekünk megküldeni, s meg engedni, hogy azzal megyénk házának termét feldíszítvén Békés megye volt főispánjainak kép koszorúját kiegészíthessük"'. 56 Elődeihez hasonlóan gróf Károlyi György sem sietett a kérést teljesíteni, és ezért a vármegye törvényhatósági bizottsága 15 évvel később, 1876. augusztus 10én ismételten az arckép megküldését volt kénytelen kérni az ekkor már főudvarmesteri tisztséget betöltő főrendtől. 57 1876. november 6-án Jancsovics Pál alispán arról tájékoztatta a törvényhatósági bizottságot, hogy Károlyi gróf - titkára útján - ígéretet tett a festmény megküldésére. 58 A volt főispán november 19-én kelt levelében pedig már azt közölte az alispánnal, hogy „van szerencsém az kívánt arczkepet megküldeni". 59 Végül a - gyors szállítmányként kezelt - küldeményt 1876. november 20-án adta fel Budapesten Körmendy Imre, a gróf titkára, és a szállítólevél tanúsága szerint már másnap, november 21-én meg is érkezett Gyulára. 60 A fenti iratokból csupán annyit lehet megtudni, hogy a gróf Károlyi Györgyről festett képmás egy olajfestmény volt. Arról, hogy ki és mikor készítette, sajnálatos módon nem esik szó. Nem tudjuk továbbá, hogy egy újonnan - 1876-ban - készített vagy egy már meglévő arcképet küldött-e el a gróf a vármegyének. A gróf Károlyi György főispánról festett portré nagy valószínűséggel 1944 után megsemmisült. Gróf Széchenyi István (1791-1860) Békés vármegye Bizottmánya - Szakái Lajos táblabíró, volt főjegyző javaslatára - először 1861. május 31-én határozta el, hogy megfesteti „a legnagyobb magyarnak", gróf Széchenyi Istvánnak az arcképét. 61 Ennek megvalósítására azonban akkor nem kerülhetett sor. így Békés vármegye Törvényhatósági Bizottsága - Veres József törvényhatósági bizottsági tagjavaslatára - 1895. május 27-én - egyszerre Kossuth Lajoséval - ismételten elhatározta, hogy megfesteti gróf Széchenyi István képmását. 62 A vármegye által kiírt pályázatra hét festőművész - Jantyik Mátyás, Oskó Lajos, Polgáry Géza, Szobonya Mihály, Veres Gusztáv és még két ismeretlen személy -jelentkezett. Végül, 1897. május 24-én az arckép megfestésével a budapesti Szobonya Mihályt (1855-1898) bízták meg. 63 Szobonya a következő évre - 1200 forint honorárium fejében, amely egyben a Kossuth Lajost ábrázoló arckép ára is BML IV. В. 253. b. 27/1861. BML IV. В. 402. а. 5. kötet. 290/1876. BML IV. В. 402. а. 5. kötet. 319/1876. BML IV. В. 407. а. 16/1877. BML IV. В. 407. а. 16/1877. BML IV. В. 253. а. 1. kötet. 665/1861. BML IV. В. 402. а. 24. kötet. 135/1895. BML IV. В. 407. b. 11155/1897. 366