A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

B. Szűcs Irén: A kommendálás szokása a Békés megyei magyarok körében

В. Szűcs Irén nem mentek udvarolni, lány kérőbe sem indultak, sőt igyekeztek minden fontos ügy intézését más időpontra tenni.

48 A kommendálás révén létrejött házasságok megítélése A kommendálás tényét nem titkolták, természetes dolognak tartották, legalábbis az 1930-40-es évekig. A közvetítők segítségével született házasságokról megoszlottak a vélemények. Hogy milyenné alakult egy-egy kapcsolat, természetesen függött attól is, hogy kialakult-e legalább egy minimális szimpátia a felek között. Előfordult, hogy a vőlegény meg sem jelent az esküvőn vagy a lány makacsolta meg magát.

49 Az ország több vidékéről születtek olyan feljegyzések, mint amilyet Haán Lajos is említ: a hazatérő legény, miután szülei közlik vele, hogy megházasodott, csupán annyit kérdez: kit vettem el?

50 Ezen kirívó esetektől eltekintve, az így született kapcsolatok rendszerint működőképesek voltak. Általában azt tartották, hogy „majd megszokják egymást", „majd megjön a szeretet is", „hét tél, hét nyár megválasztja őket"- azaz addigra kiderül, hogy valóban tudnak-e együtt élni. Azonban a várt belenyugvás, megbékélés nem mindig következett be: „De nem vót az igaz, hogy majd megszokják egymást! Szerelem is kellett, mert avval születik az ember, azt nem adják pízír se botba, se kocsmába. Akit megszeret az ember, annak megy utána." A rosszul sikerült házasság főleg a fiatalasszony tűrőképességét tette próbára, hiszen a patriarchális típusú családokban a nőknek hozzá kellett szokniuk, hogy az ő sorsuk az alkalmazkodás, a beletörődés. Sokak szerint azonban ezek sem voltak rosszabb házasságok a többinél: „Mi 1939-ben esküdtünk, minket is úgy kommendáltak össze, már nem voltunk fiatalok. Jó házasság volt, 1976-ban halt meg az uram." A kommendálás átalakulása A múlt század első felében, csökkenő mértékben ugyan és mindinkább az üzenetátadás irányába tolódva, de élő szokás volt a kommendálás. „Sokakat ismertem, akik úgy találtak párt maguknak, akkor az volt a természetes. Régebben csak a szülők intézték, később már inkább a fiatalok. A legények szóltak: Nénémasszony, nem tudna nekem valami rendes lányt ajánlani?" A házasságközvetítők tevékenységét a falusi-paraszti társadalomban évszázadokon át szükségszerűnek tartották, idővel azonban a pártalálásnak új formái kezdtek hódítani. Egyre kevésbé hagyatkoztak rájuk, ha mégis sor került kommendálásra, akkor inkább csak a rokonságból választottak közvetítőt, akinek bíztak a titoktartásában. így a kommendálás lassan takargatni, szégyellni való dologgá vált. BECK 1966a. 2. KRUPA 1993. 650-651. HAAN 1991. 32. 154