A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 28. (Békéscsaba, 2006)

Makkay János: Andrew Sherratt. 1946–2006

Andrew Sherratt a) Közép-Európának éppen ama vidéke ez, ahol hajdanában nagyon jelentős korai földművelő telepek jöttek létre. b) Nem volt nagy erózió, és ez, társulva a földművelés sokáig egyszerű technológiájával, fölöttébb sikeressé tehet felszíni kutatásokat (terepjárásokat). Másutt, Közép- és Nyugat-Európában az újkőkori és későbbi települések maradványait a földművelő technológiák évezredek-évszázadok során (már a római kortól és a keltáktól kezdve) sokkal inkább megtizedelték.

7 c) Kevés a csapadék mennyisége, és így a felszínre került edénycserepek egy ideig viszonylag jól megőrződnek. Ráadásul a vonatkozó újkőkori és későbbi művelődések egyébként is nagyon bőséges edény anyagot hagytak hátra, és változatosak a díszítéseik. Ez nem minden régi kultúrában van így, amit a legjobban talán a vonaldíszes kerámia alföldi és dunántúli anyaga közötti jelentős különbség mutat. Az eltérés okait nem ismerjük ugyan, de tény. d) A lelőhelyek felderítését nagyban megkönnyíti a hajdani házépítési technika: egyes korszakokban nem (vagy nem csak) kizárólag cölöpös szerkezetű faházakat emeltek, hanem tapasztott falú építményeket, amelyeknek a kiégett maradványai (a paticsok) helyenként szinte fedik a szántott barázdákat. e) Már a 19. század vége óta jelentős ásatások folytak a terület legnyugatibb részén (elsősorban Banner János vezetésével), és így a térség kulturális fejlődése az ujkőkorban, a rézkorban és a bronzkorban alapjaiban ismert volt. Ez pedig nagyban megkönnyíti a terepjáráson található felszíni edénytöredékek kulturális besorolását, tehát a terepjárási leletek értékelését. f) Az Alföldön nincs kőnyersanyag-előfordulás, így a máshonnan beszerzett (viszonylag kevés) kőeszköz is igen jó támpontokat ad más térségekkel való kapcsolatok felismeréséhez.

8 g) A terepjárásokra alkalmas terület jelentős része nagyon hosszú ideig háborítatlan legelő volt. Az ilyen földek nagyon jól megőrizték a felszínhez közel fekvő régiségeket, bár legelő voltuk azért hátráltatja is a terepjárásokat. Másrészt, amikor a 18. században Tessedik Sámuel révén elkezdődött a digózás, a talajjavítás egy sajátos módja,

9 a felszínre került edénytöredékek hatalmas információs mennyiséget képviseltek, és esetenként jelentenek máig. (Jóllehet a digógödrök falainak jelentős részét azóta - újabb régészeti emlékek elpusztításával - bedöntötték, mint például Szarvas északkeleti részén az 56. számú hatalmas lelőhelyen is.) h) A lelőhelyek általában megbízhatóan vannak a térképen rögzítve. 7 Meg kell mondani, hogy Sherratt tapasztalatai a hetvenes években helytállóak voltak. Azóta - mint saját Szarvas-környéki megismételt terepjárásainkon tapasztaltuk - a mélyszántások már jelentős mértékben megtizedelték a lelőhelyeket, és a felszínre került edénytöredékeket szó szerint porrá őrölték. Újabb töredékek pedig, mivel a szántások mélységét nem érdemes vagy nem lehet növelni, egyre kisebb számban kerülnek a felszínre. A terepjárások virágkora tehát elmúlt, anélkül, hogy az ország nagy részében a topográfiai munkákat elvégezték volna. Hatalmas kár, mulasztás vagy bűn! Vö. Makkay in: A Szarvasi járás régészeti topográfiája. 1989. 14. 14. jegyzet. 8 SHERRATT 1982. 9 Lásd Makkay János in: A Szarvasi járás régészeti topográfiája. 1989. 16-17. 13