Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Hordott be rőzsét, betüzelt. Betette, hogy ne lássa, hogy a kemencébe ég a tűz. Itt a fürdőszobája. Megérzed, mer balzsamszag érzik, mikor megy a fürdőbe. És nem ilyen ez, mint amilyennek látod! Ment a fiú. Olyan jóleső balzsam, olyan igazi édes virágillat, amelyek csak a tündérkertekbül szokott kiszállni. Benízett a kulcslyukon. Majd megvakult, mer mikor levette ezt a ruhát, ezt a bűrt magárul, az aranyhaját húzta magával. Oszt fürdött abba az aranypatyolat vízbe. Benyomta a reteszt, bement, felkapta a ruhát. -Juj - aszongya -, add vissza a ruhámat! Odaszaladt, mán várta is Fekete Gubás. - Gyorsan lökd bele! Belelökte, nagyot robbant, szétrobbant vele a kemence, elégett. A jány meg az aranyhajával takaródzott odabent. -Ne haragudj - aszongya -, Fehér király fia, de egy ruhám sincs. Mer elátkozott varázsló átkozott el, amír az emberekkel jót tettem. De a jóság igazsága, mégis, ládd, kiment! Nem tudok veled menni, mer nincs egy ruhám se! Aszongya a Fekete Gubás: -Hej, dehogy nincs! Dehogyis nincs! Tudom végül is, hogy megközelítettek az úton bennünket az elátkozott vitézek, de ne fílj Fehér királyfi semmitűi! Eriggy be a hatodik szobába, addig zárd be a fürdőt. Én vigyázok, hogy ide ne jöjjenek, el ne tudják lopni! (Az átkozott vitézek csak ellopták vóna.) - Ott van bent - aszongya - a szekrényibe gyémántruha, aranygombokkal. Hozd ki! Hozta a fiú a karján, ráadta. -Na, szívem szíp szerelme - aszongya -, most mán mehetünk haza. -Igen, ha tudsz menni! Mer itt egy óra múlva annyi lesz az elátkozott vitéz, hogy szíjjelszednek bennünket. -Jaj, akkor mit csinájjak, az Isten áldjon meg, Fekete Gubás? - Ne fílj - aszongya. Ugye, egyszer rád adtam a kabátomat, mikor mentél befele? -Igen. - Na, most - aszongya - gyere. 69