Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

-Gyermekem, odaadtam neked egy gyűszűt, meg egy fűsűt! Nem vót rá szükséged, de vigyázz, mer most nagyobb helyre mísz, mint az Elátkozott király. -Na, kedves keresztanyám! - megcsókolta. Felült a lóra. Felkerekedett a fekete felhőkbe. Megindult menni, nagy síkságon, mezőkön, réteken. Elérkezett törökországi Vitézotthunba, Arany Gyuláho. Arany Gyula arany szőlőskert szigeten lakott. Aki átment, és nem tiszta szívvel ment, annak fele ereje elment. De ű tiszta szívvel ment. Bement. -Kedves Gyulám - aszongya -, ne haragudjál meg, eljöttem! -Hogyne, Dániel! Itt vagy a vitéznaplóba beírva. Tudom, hova akarsz menni! Az Elátkozott vitézhez, a Tüzestengeren keresztül. De a te lovad ott nem tud elmenni - aszongya -, csak az enyim! -A te lovad hány lábú? -Negyvennyolc lábú táltos bögejcsikó. De nízd meg, itt van a tengerparton, kűszobornak van átkozva! -Akkor hát, hogy, mit csinájjak vele? -Vágd le rula a kűszobrot! Hát, odament, kihúzta a háromélű kardot a bal csecse alól, ami vele született. Megfogta, az orra lukán bedugta a kűszobornak, végighasította. Háromszáz lovász tudta lefogni csak! -Na - aszongya Arany Gyula -, odaadom neked! De úgy vigyázz, hogy oda ember elment, de még vissza nem jött! -Mir? Mir hív az el engem? -Majd ű el akar tíged küldeni valahuvá. Mer ű hiába Elátkozott vitéz, és nem fil a világ vitézitűi, királyitul, de ű se mer elmenni, ahuva tíged akar küldeni. De ha mégis elmísz hozzá, és akkor ű ígér fűt-fát, ne vállalj semmit! Ha elvállalod, ahova küld, mondjad, hogy van egy zenélő malom, adja azt neked, és elmísz. -Na, szervusz, Gyulám! Megcsókolta. Felült a negyvennyolc lábú táltos bögejcsikóra, hasította a levegőt, tiszta aranyszőnyeggel húzta az ég alját. Megérkezett a Tüzestenger 50