Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Mennek az öregasszonyho mind a ketten: -Kedves ídesanyám, visszajöttünk. -Jaj, de boldog vagyok, kedves gyermekeim! -Várjatok csak, mindjárt csinálok nektek - aszongya - egy kis gyümölcslevest. Azokho nem vót szabad hozzányúlni (a rucákho, libákho), mind elátkozott testőrök vótak, meg szolgálók, szobajányok, mind azok a libák. Csinált nekik nagy fogásos levest gyümöcsbül, meg gombát csinált nekik, ettek-ittak. A fiú kurrencset küldött, kurrentáltatott a jány apjának. (Igen, csak ez a kurrencs nem vót kurrencs, akkor nem vót vezető, hanem csak vót egy drót a tetejin. Neki is vót egy másik drót, kis kazettába, s így beleszólt, vitte, vitte, vitte, nagyon!) De hát jöttek a szülei nagy boldogan. -Jaj, jányom, te vagy az? Megcsókolgatták. -Hát - aszongya ennek a boszorkánynak a jány -, kínáljuk meg mán űket! Tiszta jóság vót, nem vót átkos. Vótak ott sok királyok, hadakozók, vezírek is vélek. Feladták az ebídet. Azt mondja ez a Világtudósa: -Sót ne adjál apádnak! Hát ettek, mindenki azt mondta: -De sótalan! Annyira sajtalan, nem tudom megenni! Nem tudta megenni a király. A jánya aszonta: - Úgy szeretlek, mint a sót! Aszongya király: - Kedves jányom! Aki csak van itt, hozzatok egy kis sót! Vittek egy csomó süteményt elibe. Aszongya: - Hát, nekem nem kell sütemény! Hogy értsem én ezt? (Mán kezdett gyanakodni a király: Mir van ez velem csinálva?) -Atyám, azt mondta aj ányod, úgy szeret tíged, mint a süteményt, másik meg, mint a mézet. Én meg úgy szeretlek, mint a sót. Mer a só az ételnek az íze. Só nélkül ízetlen az étel! A világon mindenütt használják, megunni nem lehet. -Igazad van, drága gyermekem! Bocsáss meg nekem! - elkezdett zokogni a király. 333