Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Aszongya: - Hát, bemegyek valahova, kírek egy kis kenyeret, oszt valahogy csak megílek. Egyszer a fenyvesbül egy nagy sugár csapott ki. Megjelent a Jóság tündére. -Beszéltem Péterrel, de ne fílj, segítek rajta! Visszaveszem az igazi szívit. Hogy boldog legyen. Hogy ne csak a kincsek után vágyjon. Ne csak arany legyen mindig az eszibe, meg briliáns, meg opál. - Hát te ki vagy? Aszongya: -A Jóság tündére vagyok. - De szíp fehír hajad van! Hány éves vagy? Öreg lehetel! Az öregember keresztülbuksengelt a fejin, aranyhaját húzta maga után. Aranykorona vót a fejin. - Én vagyok a Jóság tündére. Eljöttem hozzád, hogy segítsek! -Én olyan szegíny vagyok - majdnem ríva mondta az asszony -, a napra való kenyeremet alig tudom összekódulni. -Na nízd, - aszongya -, itt van a három zacskó arany. És eriggy, vegyél a férjedtűl. Mer annak botja van, üzlete és kastélya van. És vegyél tülle. Megsimogatta az asszonyt: - Eriggy haza - aszongya -, mer a másik tündér, a szolgám vigyáz a kis gyerekedre. Hazament, látta, hogy egy szíp tündérjány elszállt a kis kunyhóbul. Vót olyan kétkerekű kis talyigája. Beletette a fiút, kisjányt, ment. Bement a botba, ott ült a férje a nagy botba, nagy mágnás, kűszívű barátokkal. Ránízett a felesigire. Elvileg tudta, hogy a felesíge, de a szíve mán nem tudta megtartani. Mondták a többiek is: -Nízzed, most jön be. Tiszta szénpor a kocsitul a kisgyerek. Aszongya az asszony: - Fizetek én, van mibül! Mindenki röhögött. Belenyúlt a kis kocsiba, elővette az egyik kis zacskót. -Arannyal fizetek! 295