Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Dehát elaludt mindenki. Mindenki mélyen aludt. A király bámult bele a tűzbe. - Hej - aszongya -, mennyi mindenen mentem keresztül az életbe? Milyen a sorsom, ez az egy fiam vót, de ezt is elvitte az aranysas! Mindegy. - Huhu, huhu! - elkezd egy madár huhogni a fán vele szemben. A sasmadár vót. Dankó előkapta a fegyverét. Aszongya a sas: -Ne nyúlj a fegyveredhez, mer a jó lelked megromlik, a jóság szele elmegy a szívedbül, ha gyilkolsz! -Te tudsz beszélni is? - Igen! Istentül én vótam a védő, elhoztalak a kidőlt fán, hogy felnyerd az elátkozottak országát. Most a fiadat hoztam el. - És él a fiam? -Hogy él-e? Vót egy ország, akinek nem vót királya, s betettem oda királynak! - Hol van az az ország? - Ezt a hegyszorost kell keresztülérni, oszt Aranyországba érsz, ahol minden királyjány aranyba van és ezüstbe. Mindenki jány, csak a fiad egyedül fiú. -Vezessél! -Nem vezetlek, neked egyedül kell eltalálni. Fújta a sötétséget, hogy hajnalig nem látott egy lépést maga elé. Nízett vóna, hogy merre is menjen, de nem látta. Az emberek felkeltek hajnalba: -Nem virrad meg sohasem! A hajnal is olyan sötít vót, hogy nem lehetett látni semmit. Majd hajnal után látja, amint a ködfelhő derengeni kezdett. Nízte Dankó a hegyet. - Halljátok - aszongya -, tudjátok - aszongya -, ha valakinek szívfájdalma van, ha sokan érzik, nem jut annyi rá. Ha öröme van, és megosztozik vele, akkor kétszer annyira nő az öröm. - Mit akarsz, te király? Jót tettél velünk. Az elődeinket felnyerted az elátkozottságbul. Menjünk a hegyszoroson keresztül! -Mán nincs jártányi erejetek - aszongya Dankó. -De gyere! -Jól van, Dankó, odáig elmegyünk, tovább nem! 197