Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Teát csináltak belüle, megitta, rögtön lehullt rula a bíkaruha. Belelökte. Az elátkozott királyfi nagyot pukkant, nagyot csattant, elvót! Mán várta is a lova. Mennek, leszálltak egy virágos erdőn, szedni a virágot. Azt mondja neki a tizenkét lábú táltos bögejcsikó, szárnyon: - Sajnállak nagyon! Te Ezüstkirályfi vagy? - Én Ezüstkirályfi vagyok - aszongya -, szintén az Ezüstkirálynak a fia vagyok. - Sajnos! Hazaviszed a jányt, de nem lesz a tiéd! Aszongya: -Mir? - Sajnos, el fogják vinni! - Ki viszi el? -Nem mondhatom meg! Mer nincs hozzá erőm, hogy megmondjam. Ha elmondom, rögtön megégek. Hazamentek, hazaérkeztek, nagy boldogan. Mindenki várta. Vitték az enni-innivalót. -Na - aszongya a jány -, kedves szívem szíp szerelme, három év múlva megyek hozzád. Addig küldjél kurrencsokat mindenfele! (A kurrencs olyan, mint a távírdász vagy távirat. Értem? Távírdász vagy távirat.) No, elment a fiú haza. Aszongya: -Anyám, csináltass nekem, ne ezüstbül, aranybul egy rokkát. Csináltatott a jánynak. Hát aranyrokka szőtte az aranyfonalat. Hát bemegy egy felsiges, nagyon szíp, daliás királyfi. De az aranypaszomántul nem látszik. A szípsége száz országon sugárzik át. -Áj, de szíp! - aszongya. - De én mán elígérkeztem - aszongya - az Ezüstkirályfinak! - Mi az ű szípsíge az enyimhez, mi a szípsíge, a vitézsége? A jányt megbabonázta, megszerette a jány. Aszongya: - Anyám, én ehhez a királyfiho megyek! 176