Grin Igor: Jafi meseországban. Lakatos János sarkadi cigány népmeséi (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 27. Békéscsaba, 2000)

Megírta: „Kedves Világszíp Helén! Nem tudok elmenni hozzád, meghívásodra, nem saját hibámbul, mer a lovam hijányos! Ami nálam vót, háromlábú táltos csikó, az mán elment, nem szógál engemet." Kivitte a fiú, utánafújt! Hű, el is érkezett! Megkapta Világszíp Helén. A Pokol tornácán lakott. A Plútónak vót a húga. Felveszi a levelet, olvassa: -Na - aszongya Plútónak -, bátyám, mit mondsz? -Hohó, vigyázz, mer ha idejön, az összes Pokolt összekavarja a kardjával. Nagyon vigyázz! Mer az Isten úgy akarta, nem fog rajta se a golyó, se fegyver, se a mi hatalmunk, a sátáni hatalom! -Na jól van akkor - aszongya -, mit csinájjak? -Na, várjál, - csergetett egyet az öreg Plútó. Négy előrefogatott aranybokrétás lóval egy aranyfiáker, hogy aranybojtokkal van tele. -Küldd érte! Mán jött is érte. Leszállt a levegőbül, megállt. A kocsis meghajolt, aranydolmányba. Lólába vót. Ránízett a fiúra. A kalap alatt meg szarva. De nem látta, tudta. -He, he, he, he - aszongya Kócimbor -, elmegyek! -Elmísz, gyermekem, de sajnos nem tudsz visszajönni! - Leborult az anyja. - Én nem tudok visszajönni? -Nehéz lesz, fiam, nehéz lesz! Felült a fiákerba, hatalmas tűzfelhő jelezte az útját. Tüzet vont maga után, elment. Mikor meglátta a fiú a jányt, se nyelni, se köpni nem tudott. Ennek még ordinánca se lehetett a Tündérkirály jánya. (Hát ördögi bájossággal vót ellátva.) Fekete gyémántrubinok csüngtek a haján. Húzta maga után a fekete selyemhaját. Hófehír arca vót. Ragyogó csillagszeme. És tiszta, mint a szivárvány. Bíbor fátyolbul vót a ruhája. Mikor meglátta a fiú, ment elibe, nyújtotta a kézit. A fiú megcsókolta. 137